Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Unió nevében tett nyilatkozatában Borrell közölte, hogy a külképviselet vezetésével Joao Vale de Almeida nagykövetet bízta meg. A portugál diplomata 2010 és 2014 között az Európai Unió Egyesült Államokban akkreditált nagykövete volt, 2015 óta az Európai Unió ENSZ-nagyköveteként szolgált.

A londoni EU-kirendeltség a hagyományos nagykövetségi feladatok mellett kulcsszerepet fog játszani a brit kilépési megállapodás végrehajtásának ellenőrzésében, különös figyelemmel az uniós polgárok jogainak biztosítására.

Az EU és az Egyesült Királyság közötti gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolat nem ér véget, a felek szoros kapcsolatban maradnak továbbra is. Az unió egy új, ambiciózus partnerség kiépítésében bízik a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás, valamint a külpolitika, a biztonság és a védelem területén - számolt be az MTI.

Péntek este levonták a brit lobogót az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács, majd az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi épületei előtt, végül az Európai Bizottság székháza mellett álló oszlopsorról is, amely az eddigi 28 uniós tagország zászlaját tartotta. A ceremóniára ünnepélyes keretek között, azonban beszédek vagy himnusz elhangzása nélkül került sor. Az Európai Parlament előtt a brit zászló helyére az európai egységet és identitást szimbolizáló, tizenkét aranyszínű csillaggal ékesített uniós zászlót vonták fel.

Nagy-Britannia EU mellé rendelt képviseletének homlokzatáról az uniós zászlót levették. Kitűzték viszont a skót kormány brüsszeli, az uniós intézmények közvetlen közelében található képviseletére.

Beszámolók szerint péntek délután dudaszó kíséretében, és a brit lobogót lengetve az utolsó brexit párti brit képviselők is elhagyták az Európai Parlamentet.

A brit távozást követően, február elsejével december 31-ig tartó átmeneti időszak veszi kezdetét. Az időszak alatt megállapodásra kell jutni a jövőbeni kapcsolatokat illetően olyan ügyekben, mint a kereskedelem szabályozása (a két fél közötti szabadkereskedelem), a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, az adatvédelem, a gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási kérdések, a repülésbiztonság, a közúti árufuvarozás, a védelem- és biztonságpolitika vagy egyes halászati kérdések. Ezen időszak alatt az Egyesült Királyság továbbra is alkalmazni fogja az uniós jogot, de már nem rendelkezik képviselettel az uniós intézményekben.

Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója a tervek szerint hétfői sajtóértekezletén mutatja be az átmeneti időszakra vonatkozó tárgyalási mandátumának prioritásait és főbb részleteit.

A Big Ben archív harangjátékával búcsúztak az EU-tól

A londoni parlament toronyórájának harangja, a Big Ben hangjával búcsúzott az Európai Uniótól az Egyesült Királyság - igaz, hogy a harangjáték felvételről szólt.

A brit kormány ugyanis nem tervezte a jelenleg teljes felújítás alatt álló óra- és harangszerkezet üzembe helyezését a kilépés napjára.

A 161 éves szerkezetet - amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra -, valamint az órának és a harangnak otthont nyújtó, jelenleg teljesen felállványozott Erzsébet-tornyot 29 millió fontos (11,5 milliárd forintos) költségvetéssel négy évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A munkálatok várhatóan 2021 tavaszáig tartanak.

Boris Johnson miniszterelnök szerint 500 ezer fontba került volna a Big Ben soron kívüli megszólaltatása a brexit pillanatában.