A magyar kormány arra is készül, mi lesz, ha egy hónap múlva a britek megállapodás nélkül lépnek ki az Európai Unióból. Kedd éjjel ugyanis benyújtotta a kormány az országgyűlés elé a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetén szükséges módosításokról szóló törvényjavaslatot.

A benyújtott jogszabályok összesen nyolc hatályos törvényt módosítanak, köztük több nyugdíjjal és és szociális ellátással kapcsolatos jogszabályt. A javaslat indoklása szerint "jelentősen megnőtt a rendezetlen kilépés valószínűsége azzal, hogy az Egyesült Királyság parlamentjének alsóháza 2019. január 15-én elutasította az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodás tervezetét". Megfelelő megállapodás nélkül pedig Nagy-Britannia március 29-én éjfélkor (ottani idő szerint este 11-kor) kilép az unióból, és ezzel Magyarország számára jogi értelemben úgynevezett harmadik országgá válik. Ez azt jelenti, hogy március 30-tól nem alkalmazhatók többé a briteknél az uniós szerződések és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés sem.

Ez érinti a munkanélküliség esetén adott juttatásokat, a nyugdíjakat, a társadalombiztosítási ellátásokat, az egészségbiztosítást, a családtámogatásokat, a megváltozott munkaképességűek ellátásait, a családtagok kint tartózkodását, és az ügyvédi tevékenységet is. Fő szabályként a kilépési időpontot megelőző időponttól (vagyis március 29-ig) megállapított ellátásoknál az uniós szabályok maradnak az irányadóak úgy, hogy a kilépés ténye sem a jogosultságot, sem a megállapítás irányára vonatkozó eljárást nem befolyásolja. Vagyis aki eddig kapta a juttatást, ezután is kapja majd.

A szolgálati idő beszámít majd

Aki például munkanélküliként ellátást kapott már a kilépés előtt, az az uniós szabályok szerint kapja továbbra is. Azok viszont, akik a kilépés után veszítik el a munkájukat arra számíthatnak, hogy bár a jogosultság megállapításánál figyelembe veszik a brit biztosítási időt is, de csak a Magyarországon szerzett biztosítási idő alapján kapnak majd járadékot.

A nyugdíjnál is az a helyzet, hogy aki már a kilépés előtt kapta, annál a kilépés ténye nem befolyásolja a továbbiakat. Aki jogosult, továbbra is választhatja, hogy az Egyesült Királyságba történő közvetlen nyugdíjfolyósítás lehetőségét is. A törvényjavaslat alapján a kilépés után nyugdíjba lépőknél sem vesznek el az Egyesült Királyságban szerzett biztosítási idők, vagyis ha valaki nem szerzett elég szolgálati időt Magyarországon ahhoz, hogy nyugdíjat kapjon, a Nagy-Britanniában munkával töltött időszakot is figyelembe veszik. Ugyanez vonatkozik a rokkantsági és rehabilitációs ellátásokra.

A táppénznél, a gyednél és a gyesnél is beszámítanak majd a Nagy-Britanniában munkában töltött évek, azok tehát, akik hazajönnének, hogy a kormány családvédelmi akciótervén felbuzdulva gyereket vállaljanak, ugyanúgy kapják majd ezeket az ellátásokat, mintha Magyarországon dolgoztak volna. Akinek nincs még Európai Egészségbiztosítási Kártyája, és azt használni szeretné Nagy-Britanniában, jó ha siet. Ez a kártya ugyanis az Egyesült Királyságban csak a lejáratig, de legfeljebb 2020. december 31-ig lesz érvényes, és csak akkor, ha a kilépés előtt állította ki az egészségbiztosító.

A britekből nem lesznek migránsok

A családtámogatásoknál is vannak változások. A magyarországi lakóhellyel rendelkező gyerekek a kilépést követő időponttól az itteni ellátásra is jogosultak lehetnek, ha a britektől már nem kapnak több családi pótlékot. A családi pótlékot és más támogatásokat december 31-ig igényelhetik az érintettek, és visszamenőleg is megkapják, de kisgyerekes családok kaphatnak még további haladékot.

A britekből - bár harmadik országból érkezőnek számítanak majd - nem lesznek "veszélyes migránsok". Az Egyesült Királyság állampolgárai és családtagjaik három év előzetes tartózkodást követően megszerezhetik a nemzeti letelepedési engedélyt, és jogosultak lesznek lakhatásra, megélhetésre és egészségügyi biztosításra is Magyarország érdekére vonatkozó vizsgálatok nélkül. A magyarországi kamarába felvett brit ügyvédeket sem törlik a testületből 2021-ig.