A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések, így például a bértámogatási program és az adócsökkentések eredményeként az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Idén április végéig már csaknem 400 milliárd forintot tett ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, így például védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztetőgépek beszerzésének kiadása.

A nagy pénzköltés közepette mégis többletet hozott a negyedik hónap: 2020 áprilisában a központi alrendszer ugyanis 104,5 milliárd forintos többlettel zárt, mely az uniós programok 249,8 milliárd forintot kitevő bevételeinek köszönhető - derül ki a közleményből.

Deficitek, többletek

Így 2020 első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 610,6 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 6,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 123,0 milliárd forintos hiányt értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 39,0 milliárd forintot tett ki.

Az április nagy összegnek köszönhetően 2020 első négy hónapjában immár összesen 313,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a magyar költségvetésbe - eközben azonban az uniós kiadások megközelítették a 842 milliárd forintot, mivel a magyar állam sok pénz megelőlegez. Emellett a hazai kiadások közül 2020. április végéig kiemelhetők a közúthálózat fenntartására és működtetésére (49,7 milliárd forint), a Modern Városok Program terhére (29,1 milliárd forint), a beruházás-ösztönzési célelőirányzatból (19,8 milliárd forint) kifizetett összegek, továbbá jelentős összeget fordítottak a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (19,3 milliárd forint) is - írta a Pénzügyminisztérium.

A tárca egy kis mondattal arra is kitért, hogy - az utóbbi napok bejelentéseinek megfelelően - a járvány hatásából következően a központi alrendszer idei évre tervezett pénzforgalmi hiánya magasabb szinten teljesül.