Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottság tavaly novemberben ellenőrizte a Miniszterelnökségen belül működő Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) működését 2015 és 2017 között. A szervezet végzi az uniós pályázati eljárások irányítási ellenőrzését, nagy részben rajta múlik, hogy feltárja a visszaéléseket, szabálytalanságokat. Az uniós revízió - ahogy az korábban már kiderült - a négy fokozatú skálán, ahol a legjobb osztályzat az 1-es és a legrosszabb a 4-es, 3-asra értékelte a magyar hivatalt. Ez azt jelenti, hogy nagy hibákkal, éppen csak működik a rendszer - írja a portál.

Problémásnak találta az uniós vizsgálat azt is, hogy a vizsgált 29 közbeszerzésből 25-ben súlyos szabálytalanságokat azonosított. Köztük 6 rendszerszintűt, amelyeket a KFF nem észlelt időben. A hibák miatt 103,4 milliárd forint pénzügyi korrekciót tartanak indokoltnak, ami azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb uniós forrás jövőbeni kiosztását tervezik. Az ellenőrzött meglévő szerződés állomány értékének 10,6 százaléka ez.

A hibák miatt rendszerszintű korrekciót tart szükségesnek a bizottság, de ehhez meg kell állapítani, hogy a teljes uniós támogatású szerződésállományban mekkora a probléma. Három módon vizsgálhatják ezt: vagy átvilágítják az összes projektet, vagy reprezentatív mintavétellel becsülik meg a szabálytalanságokat, vagy elfogadják a 10,6 százalékos átlagot, amit már megállapítottak. Az utóbbi megoldás a legegyszerűbb - az első idő- és erőforrás igényes módszer, a másodikba mindenkinek bele kell mennie - ami azt jelentené, hogy a KFF ellenőrzésen már átesett minden eljárásra alkalmazni kellene. Az érintett szerződések eredetileg becsült összege 4500 milliárd forint volt, de még nincs kiszámítva, hogy mekkora az uniós támogatás összege, de arra kellene alkalmazni a 10 százalékot. Ez kevesebb lehet, mint 450 milliárd forint.

A G7 kiemeli cikkében, hogy a mostani euróárfolyamon az országnak járó, a teljes hét éves időszakra jutó 29,6 milliárd euró közel 5 százalékáról van szó.

De még a korrekciónál is jöhet súlyosabb csapás: az ellenőrző szerv nagyon rossz, 3-as osztályzata miatt a bizottságnak joga van a kifizetések megszakítására, illetve felfüggesztésére. Amennyiben ez bekövetkezik a leginkább érintett kettőnél (IKOP és KEHOP), akkor idén 600 millió, 2019-ben további 650 millió euró lehívása hiúsulhat meg. Ha az összes operatív program erre a sorsra jutna, akkor a nem lehívható összeg idén 2,3 milliárd (747,5 milliárd forint), jövőre további 4 milliárd euró (1300 milliárd forint) lenne.

Hogy ez mekkora érvágás lenne, az abból is látszik, hogy az államháztartási hiányt nagyon lehúzza, hogy az állam előfinanszírozza az uniós támogatásokat, idén már 1388 milliárd forint értékben tette ezt, de csak 183 milliárd forint jött be. Az egyenleg tehát 1200 milliárd forintos mínuszt mutat, derül ki a Pénzügyminisztérium havi tájékoztatóiból.

Ez tavaly sem volt másként, akkor augusztusban 291 milliárd bevételnél és 1324 milliárd kiadásnál álltak. Aztán decemberben 1015 milliárd forint uniós bevétellel zárták az évet, miközben 2555 milliárd forintot fizettek ki; azóta is csak 335 milliárd forinttal javult a tavalyi egyenleg - összesítette a kifizetéseket a portál.

A magyar kormány vélhetően vitatni fogja az uniós jelentéstervezetben szereplő állításokat. Ha a protokoll szerint előirányzott határidőkhöz a magyar és az EU-s szervek is tartják magukat, akkor 2019 tavaszára jöhet valamilyen egyezség vagy döntés. Viszont a magyar érvelésnek betehet, hogy az Európai Bizottság a magyarországi pályázati rendszer egy másik kulcsfontosságú ellenőrző szervét is ellenőrzi: a Pénzügyminisztériumon belül működő EUTAF ellenőrzése tavasszal volt. Ha ott is nagyok a gondok, akkor a helyzet rendezéséig teljes mértékben felfüggesztenék a források kifizetését.

A portál által megszervezett magyar kormányzati jelentésben arra is van javaslat, hogyan kell kommunikálni az újabb uniós csörtét: az üggyel kapcsolatban szóvivői tájékoztatót, közleményt vagy sajtótájékoztatót nem javasolnak. Egy szükséghelyzetben bevethető politikai kommunikációs üzenet lehet viszont az, hogy a bevándorláspárti uniós vezetők évek óta akarják büntetni a migrációval szembe szálló magyar kormányt.

A fotó forrása: Shutterstock.