Brüsszeli nyomást sürget a nemzetközi jogvédő szervezet

Bírálta a magyar jogrend 2010 óta lezajlott átalakítását a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet csütörtökön kiadott, Magyarországgal foglalkozó jelentésében, uniós nyomásgyakorlást javasolva annak érdekében, hogy a magyar jogrendszer ismét megfeleljen az ország nemzetközi kötelezettségeinek.
NAPI, MTI, 2013. május 16. csütörtök, 13:15
Fotó: Napi.hu

Az emberi jogi szervezet már január 31-i éves jelentésében is bírálta az új magyar alaptörvény eredményezte változásokat, majd március 12-én egy brüsszeli közleményben az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozását kifogásolta.

A HRW honlapjára most feltett 29 oldalas - Téves úton az emberi jogok terén: Az új Alaptörvény és egyéb jogszabály-módosítások hatásának elemzése Magyarországon című - dokumentum elsősorban a hatalom ellenőrizhetőségének gyengítésével, a médiaszabadságba való beavatkozással és az emberi jogok biztosította védelem aláásásával vádolja a kormányt.

A szervezet felveti, hogy szankciókkal kellene sújtani Magyarországot, mert sorozatosan nem felel meg az EU intézményei által megfogalmazott ajánlásainak. A szervezet azt is felveti, hogy szankcióként fel kellene függeszteni Magyarország szavazati jogát.

A jelentés szerint az alkotmányozásban figyelmen kívül hagyták az EU és az Európa Tanács kritikáit, a változások pedig nem felelnek meg Magyarország uniós tagságból fakadó kötelezettségeinek.

A HRW szerint a magyar kormány minden kritikát úgy állít be, hogy az politikai elfogultságból született, vagy ténybeli tévedéseken alapul. Pedig "amikor már a barátaid is aggódnak miattad, ideje abbahagyni a tagadást, és meghallgatni őket" - írják az elemzésben.

A jelentés hosszasan sorolja a konkrét intézkedéseket is: 2010 óta az Orbán-kormány többször módosította az új alkotmányt, 600 új jogszabályt alkotott, akadályokat gördített a független igazságszolgáltatás elé, 300 bírót kényszernyugdíjazott, szűkítette az Alkotmánybíróság jogkörét, több száz vallási csoport egyházi státusát megvonta, a melegeket, leszbikusokat, bi- és transzszexuálisokat pedig kirekesztette a család fogalmából. Független médiaszervezetek beszámolóira hivatkozva úgy vélik, hogy bizonyos szerkesztőségek öncenzúrára kényszerülnek Magyarországon - írja az [origo] a jelentésről.

Kumin máris reagált

A nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint az elvárható tárgyilagosságot nélkülöző, leginkább politikai jelszavakra emlékeztető kijelentéseket tartalmaz a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet csütörtökön kiadott, Magyarországgal foglalkozó jelentése. Az idézett megállapítások mindegyike túl általános és leegyszerűsítő ahhoz, hogy egyáltalán egy vita alapját képezze - közölte Kumin Ferenc az MTI-vel.

A helyettes államtitkár hozzátette: a magyar kormány eddig is kész volt, és ezután is kész lesz konkrét, egyértelműen megfogalmazott kritikákra válaszolni, de pontatlan és az elvárható tárgyilagosságot nélkülöző, leginkább politikai jelszavakra emlékeztető kijelentésekkel nem tud foglalkozni.

A Die Welt szerint

A Die Welt szerzője, Boris Kálnoky a Jogvédők keményen pellengérre állítják az Orbán-kormányt című cikkében kiemelte: a HRW szerint a kormány módszeresen leépíti a demokratikus ellensúlyokat, és tevékenysége nyomán veszélybe került a magyarországi jogállamiság. Hangsúlyozta: a kormány tevékenységéről a legkülönbözőbb vélemények látnak napvilágot, ezt mutatja például a német konzervatív CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány legutóbbi elemzése a negyedik alkotmánymódosításról, amely helyenként pontosan az ellenkezőjét tartalmazza annak, amit az HRW súlyos bírálatokat megfogalmazó tanulmánya.

Kálnoky szerint a kormány a belpolitikai mozgástere növelése céljából szisztematikusan feltérképezi, hogy hol húzódnak az uniós tagság jogi határai, és ennek során időnként valóban kétes megoldásokat alkalmaz, de az Európai Bizottsággal kialakult konfliktusok többségében végül módosította a kifogásolt törvényeket, a kötelezettségszegési eljárások során pedig nem volt olyan jogerős uniós bírósági döntés, amelyet nem tartott tiszteletben.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Proszto, 2013.05.16 14:11

@nagyistvan300: Pedig itt minden rendben van.Csak úgy dübörgünk.A kormány mindent megtesz a rászorulókért,és nem tudják kellőképen értékelni.Pedig a trafik koncesszió is az ő érdekükben történt.
http://fn.hir24.hu/velemeny/2013/05/15/pinterek-halalos-segitsege-asasd-el-magad/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nagyistvan300, 2013.05.16 14:00

Hazugdisznó állatvédők megint "Jelentenek"... Ezek miatt van az országnak negatív megítélése. Az ilyen hazugsággyáros ganék miatt kerülnek bűnözők szabadlábra, hogy ott folytassák a dolgaikat ahol abbahagyták.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html