Semmilyen számítás sem támasztja alá a kormánynak azt az állítását, miszerint azok az energiahatékonyság-javító programok, amelyeket az Európai Bizottság javasol, súlyos gazdasági terhet raknak az ország nyakába - írja a Magyar Nemzet. Sőt, a bizottság ajánlásainak elfogadása élénkítené a gazdaságot.

A kormány azt a brüsszeli tervet ellenzi, amely szerint az EU energiahatékonyságát nem 27, hanem 30 százalékkal kellene javítani 2030-ig. Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője úgy véli, hogy óriási visszalépés lenne a hatékonysági célkitűzések visszavétele.

A szakértő idézte a szakmai tanulmányokat, amelyek szerint már évi negyvenezer lakás, azaz százezer ember otthonának felújítása negyvenezer munkahelyet teremtene egyenletesen, az ország minden részén. Emellett évente 70 milliárd forint pluszbevételt hozna a költségvetésnek és négy százalékkal csökkentené a földgázfelhasználást.