Brutális visszaesést jósol Magyarországnak Brüsszel - 7 százalékos lehet a munkanélküliség

A magyar gazdaság idén hét százalékkal zuhanhat be - derül ki az Európai Bizottság tavaszi előrejelzéséből. Ez a mérték több mint duplája annak, amit a magyar kormány a minap megjelentetett konvergenciaprogramban megjelölt, és nagyobb esést jelöl, mint amit a 2008-09-es pénzügyi válság miatt 2009-ben elszenvedett a magyar gazdság.
Szabó Zsuzsanna, 2020. május 6. szerda, 12:04
Fotó: Getty Images

Az Európai Bizottság közzé tette a tavaszi makrogazdasági előrejelzését, amelyben - ahogy az várható volt - jelentős, negatív irányban tett korrekciók szerepelnek. Az EU teljes gazdasága ennek értelmében a várakozások szerint 2020-ban 7,5 százalékkal csökken, 2021-ben pedig megközelítőleg 6 százalékkal tud majd bővülni.

Magyarország esetében a bizottság szakértői erre az évre 7 százalékos zuhanással számolnak, amit 2021-ben 6 százalékos növekedéssel kompenzálhat a hazai gazdaság. Az idei 7 százalékos visszaesés mértéke meghaladja a 2008-09-es pénzügyi válság miatt, 2009-ben tapasztalt recessziót, amikor is a magyar bruttó hazai termék (GDP) 6,3 százalékkal csökkent.

Érdemes megjegyezni, hogy a kedden kiadott konvergenciaprogramban a magyar kormány idénre 3 százalékos visszeséssel számol idén, jövőre pedig 4,8 százalékos növekedéssel. Ezt 2022-től a 4 százalék fölötti GDP-bővülés követheti a magyar kormány számításai szerint.

Az Európai Bizottság prognózisa megjegyzi, hogy a magyar gazdaság már a koronavírus-járvány előtt is lassuló pályán volt a megelőző évek kiemelkedő növekedését követően. A 2020-as gazdasági telesítmény viszont most már a vírus egészségügyi hatásától, a gazdaság szektorális specifikációjától és a gazdaságpolitikai válaszoktól függnek.

Kevéskének tűnnek a kormányzati intézkedések

Az elemzés megállapítja, hogy a hivatalosan is visszaigazolt fertőzés mérsékelt maradt ezidáig, viszont a vírus terjedésének megakadályozására tett intézkedések a szolgáltató szektor bizonyos részeit igen jelentősen érintette, ezek között is legjelentősebben a szolgáltatói ágazat exportjának felét adó turizmust és a szállítási ágazatot.

Bár a gyáriparra és az építőiparra gyakorolt negatív hatása a vírusnak eddig még mérsékelt volt, azonban a nemzetközi recesszió különösen keményen érintheti a gyártást például az autóipar meglehetősen domináns szerepe miatt a magyar gazdaságban.

A bizottság megjegyzi, hogy az első kormányzati intézkedések főleg a likviditás megőrzésére fókuszáltak - beleértve a 2020. év végéig érvényben lévő hiteltörlesztési moratóriumot -, de az átfogó költségvetési intézkedések eddig visszafogottak voltak.

A munkanélküliség 7 százalékra ugorhat

Az Európai Bizottság - más elemzésekkel összhangban - azzal számol, hogy a gazdasági aktivitás fokozatos fellendülése az év második felében várható, amikorra a korlátozó intézkedéseket várhatóan fokozatosan feloldják. A brüsszeli elemzők továbbá a munkankélküliség jelentős megugrásával számolnak, a vállalatoknak ajánlott likviditási és átmeneti munkahelyvédelmi intézkedés pedig várhatóan csak korlátozott védelmet nyújt majd a válság hatásai ellen. Idén a munkanélküliség a tavalyi 3,4 százalékról 7 százalékra ugorhat fel, ami 2021-ben 6,1 százalékra mérséklődhet. A foglalkoztatás idén 3,8 százalékos visszaesést mutathat, ami 2021-ben 1,1 százalékos növekedésre válthat.

Mindezek következtében a bizottság várakozásai szerint a háztartások fogyasztása is hirtelen bezuhan (idén 6 százalékkal), a visszaeső kereslet és a nagyfokú bizonytalanság következtében pedig a magánberuházások is csökkenni fognak. A kereskedelmi mérleg javulhat az importált tartós fogyasztási cikkek és tőkejavak iránti kereslet visszaesése és a csökkenő energiaárak miatt, így a folyó fizetési mérleg is ismét szufficites lehet a 2019-es enyhe deficit után.

Mi jöhet ez után?

A magyar gazdaság 6 százalékos növekedést produkálhat 2021-ben, de a gadzasági kibocsátás a 2019-es szint alatt maradhat, főleg a külső kereslet és a turizmus fokozatos magához térése, illetve a belföldi gazdaságban adódó nehézségek következtében. Utóbbin a bizottság elemzői azt értik, hogy a magas a munkanélküliség és a háztartások korlátozott jövedelemtámogatása késlelteni fogja a fogyasztás fellendülését, az ingatlanprojektekben pedig késleltetetten jelenik meg a csökkenő ingatlanárak hatása.

A bizottság elemzői megjegyzik, hogy a 2020-as visszaesést lehetne mérsékelni markánsabb költségvetési támogatással, ami a 2021-es fellendülést is erősítené. Ugyanakkor egy esetleges csődhullám szintén rányomhatja a gadazsági fellendülésre a bélyegét, miután korlátozná a munkahelyteremtést és a hitelezést.

Az inflációval kapcsolatban az elemzés megjegyzi, hogy a 2020 januárjában 4,7 százalékra megugró ütemet a recesszió lassíthatja, ám ezt a hatást tompítja a magyar fizetőeszköz gyengülése, illetve az ellátás szűk keresztmetszetének hatása az élelmiszerárakra. Ezek alapján az Európai Bizottság idén 3, jövőre 2,7 százalékos inflációval számol.

Megugrik a hiány, de nem az ösztönzések miatt

Az Európai Bizottság várakozásai miatt a magyar államháztartási hiány idén várhatóan 5,2 százalékra fog ugrani, ami főleg a válság miatt kieső adóbevételeknek köszönhető. Az eddig bejelentett és végre is hajtott, a koronavírus-válság hatásának enyhítését célzó költségvetési intézkedések a GDP 1 százalékát teszik ki (szemben a kormány által beharangozott 18-22 százalékos GDP-aránnyal). Ezeket kormány költségvetési átcsoportosításokból és a GDP 0,25 százalékára rúgó új adók kivetéséből (bankokra és kiskereskedelmi szektorra kivetett sarcok) finanszírozta. Emellett további intézkedések is várhatók a gazdasági fellendülés támogatására, amelyeket a további költségvetési átcsoportosításból tervez a magyar kormány, ám ezek részelteivel még adósak. További költségvetési kiadást növelő tényező lehet még az emelkedő munkanélküli kiadások, illetve a demográfiai program növekvő költségei.

A hiány 2021-ben 4 százalékra mérséklődhet a makrogazdasági környezet javulásának köszönhetően, illetve mérsékelt kiadásnövekedést is feltételezve.

Az államadósság csökkenése is megáll, a tavalyi 66,3 százalékról idén a GDP 75 százalékára ugorhat, majd 2021-ben 73,5 százalékra mérséklődhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix7, 2020.05.11 23:51

@krix7:

Csak lemaradt a lényeg:
a cseh és a szlovák gazdaság már az év első három hónapjában 3-4%-os visszaesést mutathatott"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.05.11 23:50

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200511/a-teljes-regiot-lepipalhatta-a-magyar-gazdasag-a-jarvany-kezdeten-431160

"a régióban a magyar gazdaság első negyedéves növekedése lehetett a legkedvezőbb"

"az év első három hónapjában 3-4%-os visszaesést mutathatott"

"a magyar lehetett a legjobb, az elemzők szerint 2,6%-os gazdasági növekedés lehetett"

Jájj, libsikéim, meg ne ártson a sok xopás!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.05.09 17:14

@halacska40:
A te helyed meg egy akváriumban van!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.05.09 16:41

@Warlock: Szerintem áruld a meszet. Az nem ilyen bonyolult:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.05.09 07:22

@Warlock: De mi történik akkor,ha cefre nem nyer a tőzsdén és mégis építkezni akar? Hát a bankból vesz fel kölcsönt,mert alacsony a kamat. És miért alacsony? Mert a jegybankok teletömték a pénzügyi szférát lóvéval. Tehát így is hozzád kerül cefre felvett hitele. Cefre pedíg ,mivel nem nyert a tőzsdén bánatában jól babaxik. Másnap viszont felébred,eszébe jut,hogy kapott a banktól hitelt,ezért aztán örömében ismét jól bebaxik:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html