Brutális hiányszám jött a választások után

Újra nagyot nőtt a költségvetés pénzforgalmi hiánya március végére, vagyis a választásokat megelőző három hónapban.
Szász Péter, 2018. április 9. hétfő, 11:02
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az idei első három hónapban az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárt - adta hírül hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Ez azt jelenti, hogy a februári 526,6 milliárd forint után újabb 350 milliárdos mínusz jött össze márciusban.

A 2018-as egész éves 1361 milliárdos hiánycél 64 százalékánál jár már a büdzsé. Ehhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a nemrég kiadott edp-jelentésben már ennél magasabb számmal terveznek- de még azzal az 1527 milliárddal számolva is igencsak magas arányról van szó.

Lapunk még a múlt héten megkérdezte az NGM-et, hogy az edp-jelentésben szereplő és a korábbi hiányszám közti különbség az Exim-elszámolásból fakad-e, de azóta sem kaptunk választ. Az Exim-döntés miatt egyébként az elmúlt évek számait is korrigálni kellett..

Az NGM friss magyarázata szerint az előző év azonos időszakához képest - a tisztán hazai forrásból megvalósuló fejlesztések (Modern városok program, Egészséges Budapest program) mellett - lényegesen magasabban alakultak a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai. Ezen kifizetések már elérték a 651,7 milliárd forintot, szemben a 2017 március végi 252,2 milliárd forinttal.

Ezzel ellentétben eddig mindössze 60,8 milliárd forint bevételt kapott meg a magyar kormány Brüsszeltől.

Márciusban minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapott - ez az államnak összesen 27,7 milliárd forintjába került.

Bár a kormányzat rendszeresen azt kommunikálta, hogy 2018-ban nincs választási pénzosztogatás, a féléves tartalékkeretet is kiürítették. A Zoom.hu vette észre korábban, hogy az első hathavi keretből csupán 690 millió forint maradt a kaszában.

A tartalék elvileg az előre nem látható kiadásokra szolgálna, ám lényegében teljesen kifogyott, amit jól jelez: a kormánynak már arra sem maradt pénze, hogy a téli olimpián pontot szerzett sportolókat és érmeseket megjutalmazza.

HOZZÁSZÓLÁSOK