A Budapestről, a Nyugati pályaudvarról 6 órakor Veresegyházon át Vácra közlekedő vonat 147 perces késéssel közlekedik, 7.26 helyett várhatóan 10 óra előtt érkezik Vácra. Ugyanazon a vonalon a reggel 7 órakor indult személyvonat 96 percet késik, az ellenkező irányban közlekedő pedig 79 percet. Száz percet késik a Piliscsaba és a Nyugati pályaudvar között közlekedő személyvonat is.

A Keleti pályaudvarról Hatvanba tartó vonat 64 perc késéssel, háromnegyed 10-kor tudta elhagyni a pályaudvart, a Szolnokról Záhonyba tartó személyvonat pedig 92 perc késéssel közlekedik.

Az ország nyugati és középső részén az intenzív havazás és az ónos eső miatt több vonalon váltóállítási problémák okoznak fennakadásokat a vasúti közlekedésben. A MÁV Zrt. a forgalmasabb állomásokon megemelt létszámú személyzettel tisztítja a váltókat. A váltófűtő berendezések a maximumon működnek, de a folyamatos havazás és a vonatok okozta menetszél miatt minden vonat után újra kell tisztítani a váltókat - közölte korábban a Mávinform.

A hóhelyzetre tekintettel, a nagyobb torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében a monori, a váci, valamint egyes gödöllői és egyes sülysápi elővárosi vonatokat nem indítják el - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel. Helyettük a zónázó vonatok állnak meg minden állomáson és megállóhelyen. Ennek ellenére még mindig 20-60 perces késéssel közlekednek a vonatok az ország számos vonalán - olvasható a cég közleményében.

A vonatok közlekedését itt követheti.

Zalában lelassult a buszközlekedés is

A több helyen elakadt, keresztbefordult kamionok vagy személyautók miatt több autóbuszjárat is késésekkel közlekedik Zala megyében, néhány települést vagy településrészt a havazás miatt reggel nem tudtak megközelíteni - mondta el az MTI érdeklődésére hétfőn a Zala Volán személyközlekedési igazgatója.

Busa Csaba elmondása szerint reggel minden buszjárat elindult, de hosszabb-rövidebb késésekkel jutnak csak el a céljukig a havazás miatt, illetve a megcsúszott, keresztbe fordult kamionok és személyautók miatt.

Egyetlen település, Gosztola lett megközelíthetetlen autóbusszal, Zalaegerszegen és Nagykanizsán pedig néhány helyijáratú busz nem tudott minden megállót megközelíteni, mert nem voltak megtisztítva a buszfordulók.

Zalában délelőttig egy esetben szorult mentésre autóbusz. Cserszegtomajon az egyik járat kereke árokba csúszott, ezért akadt el, de személyi sérülés nem történt - jelezte az igazgató.

Jelentős késésekkel járnak a havazás miatt a Kisalföld Volán buszai - közölték a társaságnál. A tájékoztatás szerint a reggeli 15-30 perces késések 30-60 percesre nőttek a helyközi járatokon. A megye valamennyi részén késnek a járatok, amelyek a havas úton sok helyütt csak lépésben tudnak haladni. A városi vonalakon ennél jóval kisebb késésekkel kell számolniuk az utasoknak.

Jelentős, 20-30 perces késések alakultak ki Fejér megyében az Alba Volán Zrt. helyközi és távolsági járatainál, de minden településre eljutnak a buszok - tájékoztatta a társaság kommunikációs megbízottja. Pruzsina Alice elmondta: a megyében járhatatlan út nincsen, minden járatuk elindul. A késések elsősorban a hóátfúvások és a balesetek miatt vannak. Jelezte, hogy a megye déli részén elkezdett esni az ónos eső, ami tovább nehezítheti a buszközlekedést.

Járatkimaradások Veszprém megyében

Járatkimaradás és 10-15 perces késés is előfordult hétfőn a Veszprém megyei Volán-társaságoknál. A Veszprémben és a megyeszékhely környékén működő Balaton Volán buszai már minden szakaszon közlekednek. Járatkimaradás és késés előfordult, de mindenhová eljutottak - tájékoztatta Szöllősi József személyforgalmi üzletágvezető az MTI-t.
Szabó Gábor, a Veszprém megye észak-keleti részében működő Bakony Volán forgalmi igazgatója azt közölte, hogy helyközi járataiknál 10-15 perces késésekkel kell számolni, járatkimaradás nem volt. A Bakony Volán minden településre eljutott - tette hozzá. A két társaság távolsági buszai elindultak úti céljaik felé, a fővárosba és a távolabbi megyeszékhelyekre.