A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön szavaz Tüttő Kata főpolgármester-helyettes előterjesztéséről, amely többek között a kegyeleti közszolgáltatásidíj-emeléseket tartalmazza.

Frissített: miután a Demokratikus Koalíció frakciója szerdán jelezte, hogy nem tartja időszerűnek a kérdést és inkább a díjak csökkentését támogatják az előterjesztés lekerült a napirendről. A párt azt szeretné, ha a kormány eltörölné a 27 százalékos áfakulcsot is a temetkezési szolgáltatásokra.

A rendelettervezet szerint a hatósági díjak emelésének mértéke a sírhelymegváltás és -újraváltás esetén 20 százalék, a hamvasztásos temetéshez kapcsolódó szolgáltatások és urnafülkedíjak esetén 15 százalék, míg halotthűtésnél 10 százalék. A szórásos temetés hatósági díjai nem emelkednek.

A temetés hatósági ára 2014 óta változatlan, miközben a temetők bérköltsége 58 százalékkal emelkedett az elmúlt években, a fővárosi önkormányzatnak az elmúlt három évben összesen 1,7 milliárddal kellett kipótolnia a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetését - írja a Népszava. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az ATV Híradónak azt mondta, hogy nagyságrendileg minden egyes temetéshez a fővárosiak a közös pénzükből 34 ezer forinttal járultak hozzá, mert ekkora kompenzációs igénye volt a Budapesti Temetkezési Intézetnek.

Politikai amnézia

Több fideszes politikus, illetve a kormányhoz közeli sajtó is foglalkozott ezzel a kétségkívül érzékeny témával. A temetés drága: egy hamvasztásos szertartás 200-250 ezer, egy koporsós temetés 350-500 forint lehet, de határ a csillagos ég.

A mostani városvezetés tervezetének kritikusai felidézik, hogy a temetés hatósági díjai 2013-ban emelkedtek utoljára, ami igaz. A Tarlós István vezette önkormányzat azonban ahogy átvette a hatalmat, máris nekifogott a díjemelésnek, 2011-ben és 2013-ban is nőttek az összegek, súlyosbítva egy 2012-es áfaemeléssel. Sőt, az előző városvezetés nem differenciált a drágább koporsós és az olcsóbb urnás temetés között, egyaránt nettó 20-20 százalékkal emelte a díjakat. Sőt, ha ehhez hozzávesszük az áfaemelést, akkor valójában 21,9 százalékkal kerültek többe a temetések 2013-ban, mint 2010-ben.

Volt azonban olyan tétel is, amely ennél is nagyobb mértékben emelkedett: a halotthűtők naponkénti díja például 2010-ben nettó 2400 forint volt, ez 2013-ra nettó 3743 forintra nőtt, vagyis 56 százalékkal drágult (ez bruttó 58,6 százalék).

Az áremelések indoka most - és 2010-ben is - a fővárosi temetkezési cég (a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.) alulfinanszírozottsága. A társaság működéséhez szükséges forrásokat - mivel a piacról nem jön be elegendő pénz - az önkormányzatnak kell kipótolnia. A cég tavalyi beszámolója szerint a szabadáras tevékenységük 2015-ig fedezte a közszolgáltatások veszteségét, azonban a kompenzációs igény ezen már túlnőtt. 2019-ben csak azért nem termeltek 485 millió forint veszteséget, mert az önkormányzat 535 millió forint közpénzt tolt a cégbe. Nyereségük így több mint 50 millió forint lett.

Nő az olcsóbb temetések aránya

2003 óta folyamatosan megfigyelhető a szórásos és a hamvasztásos temetési mód térnyerése a hagyományos koporsóssal szemben, a kereslet az olcsóbb szolgáltatások felé terelődik - olvasható a budapesti temetkezési cég beszámolójában. A társaság legnagyobb bevétele a temetőfenntartás, azon belül a sírhelyek újraváltásából származik a legtöbb pénz.

Az egyetlen közszolgáltatás, amelynek volumene évről évre emelkedik, az a szórás. Ezzel szemben a sírásásra, a ravatalozásra és a halotthűtésre egyre kisebb az igény. 2007 és 2019 között például a ravatalozások száma 4 500-zal 8 588-ra esett, de a sírásárok száma is 7 300 köré csökkent a 12 évvel ezelőtti több mint 10 500-ról.

Forrás: Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.