Az épített környezet alakításáról szóló törvénybe foglalnák, hogy a közelgő augusztus 20-i ünnepre tekintettel az állam mellett a fővárosnak, illetve az érintett kerületi önkormányzatoknak is ingyenesen kell átengedniük augusztus 15 és 25 között a javaslatban meghatározott közterületeket az állami ünnep szervezője számára - idézi a portál a javaslatot.

A felsorolásban ezek a közterületek szerepelnek:

  • a világörökségről szóló törvény alapján meghatározott fővárosi világörökségi területek
  • az Árpád híd területe
  • a Petőfi híd területe
  • a Rákóczi híd területe
  • a Margitsziget területe
  • az Óbudai-sziget területe

A dokumentum további, a tulajdonjog korlátozását jelentő szabályt is előkészít, amikor előírnák, hogy a közterület tulajdonosa csak az állami ünnep szervezője felé tett előzetes értesítés alapján - de ami még lényegesebb, előzetes egyetértő nyilatkozatával - engedélyezheti a terület használatát más célokra ebben az időszakban.

Az állami ünnep szervezőjének az eseményt megelőző hatvanadig napig kell tájékoztatnia a tulajdonost a közterület használatának időtartamáról és az érintett területekről. Amennyiben a tájékoztató alapján nem tart igényt a felsorolásban szereplő összes közterületre, akkor a kimaradók hasznosítását a törvénymódosítás nem kötné a szervező engedélyéhez.

A kormány emellett rendeletben határozhatná meg az augusztus 20-i ünnep szervezőjét. Szervező alatt "az állami ünnep - előkészítést és lebonyolítást is magában foglaló - megtartásával kapcsolatos közfeladat ellátásra kijelölt szervezetet" érti a módosító, de az nem világos, hogy az állami megrendelőt kell ez alatt érteni, vagy a ténylegesen kivitelező céget - véli az mfor.hu.