Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kiviteli tervezéshez szükséges feltárások során azzal szembesült a vállalkozó, hogy a meglévő töltéstestben három szakaszon, összesen mintegy 700 méter hosszban, a 2002-es árvizet követően megépített vízzáró fal a tendertervben megadottnál kisebb keresztmetszettel rendelkezik, így a szivárgásgátlásban feltételezett szerepe és a tendertervekben megadott szivárgásszámítások felülvizsgálandóak.

Módosítást igényel, hogy a Barát-patakra korábban tervezett visszatöltésezés helyett az Országos Vízügyi Főigazgatóság torkolati műtárgyra adott tervezői megbízást. A tervezett műtárgy és a pünkösdfürdői beruházás tendertervein megadott kezdőszelvény között mintegy 100 méteren hiányzik az árvízvédelmi megoldás, amit műszakilag a pünkösdfürdői védműbe lehetséges csak integrálni.

Mint a javaslatban rámutattak, a többletköltségek nem haladhatják meg a szerződéses ellenérték 50 százalékát. Az előterjesztésben ennek megfelelően arra tesznek javaslatot, hogy a pünkösdfürdői árvízvédelmi létesítmény megvalósítására további 1 milliárd 65 millió forintos fedezetet biztosítsanak keretösszegként.

A testület várhatóan dönt majd névtelen közterületek elnevezéséről és a főpolgármesteri keretből alapítványok támogatásáról is.