Új fejlemény a Lánchíd ügyében

Mai, rendkívüli ülésén elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága a Lánchíd-felújítás műszaki tartalmát. A felújításra jövő év, kora tavasszal kerülhet sor, 2023-ra pedig újjászülethet a Lánchíd - közölte Facebook-oldalán a főváros.
Szepesi Anita, 2020. július 17. péntek, 16:54
Fotó: Napi.hu

A híd felújításával foglalkozó pénteki sajtótájékoztatón Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes elmondta, hogy ma teljesült a közbeszerzés kiírásának egyik legfontosabb feltétele, a megváltozott műszaki tartalom elfogadása, ezek után a feltételes közbeszerzési eljárás elindítása lehetővé válik.

A finanszírozást a főváros saját forrásból, részben hitelből, illetve a kormány 6 milliárdos hozzájárulásából oldja meg, amennyiben a kormány valóban betartja régóta hangoztatott ígéretét, hogy legalább az áfa összegének megfelelő pénzzel támogatja a felújítást.

A főpolgármester-helyettes szerint itt az ideje, hogy a politikai adok-kapok után megkezdődjön az együttműködés a felek között, ahogy a Lánchíd is összeköt és nem szétválaszt.

Szőke Gábor, a Budapest Közút vezérigazgatója elmondta, munkatársai naponta ellenőrzik, hetente vizsgálják a hidat, és folyamatosan gondoskodnak a kisebb javításokról. Ennek köszönhetően a hídon való közlekedés sem a gyalogos, sem a gépjárműforgalom számára nem veszélyes. Egy kisebb javítási munka szombaton indul el a folyásirány szerinti déli járdán, ezért ideiglenesen ezt lezárják a gyalogosforgalom elől, de a javítások végével visszaadják.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

halacska40, 2020.07.24 08:58

Seggluksika 44 ,de szép nevet választottál:)

Ha-ha-ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.07.24 08:47

Azért az mindent elmond a birkaparasztokról,hogy aki nem az ő akóljuk szülötte ,azt egyből tahó,bunkó,seggnyaló:)

Ha-ha-ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

luki44, 2020.07.24 08:39

@bakcsubakka: "Műveletlen tahó,bunkó seggnyaló vagy és maradsz , de rövidesen köpönyeget kell fordítani !Akkor majd élteted az új vezetést,az új kormányt! A nyelved szakadjon bele gyurcsányba !!!!!!!
És most : KUSS TE PARASZT GECI ! "

Nem is kell itt komentalni semmit ;), elmodntal te mindent magadrol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.07.24 07:48

@terabit: Mi van szunyog? Megint töröltettél? Pedíg semmi sértő nem volt benne,inkább jókat lehetett rajtad mulatni:) Nem problema :) Mivel látom,hogy egy frusztrált ,gyámoltalan,esetlen hüegyerek vagy ,így gondom lesz rád a továbbiakban:)

Ha-ha-ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2020.07.24 00:14

@terabirka: Jajj, micsoda utos valasz. Ne kinlodj tovabb, menj vissza segget nyalni, az jobban megy neked.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html