A hét magyar - akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból - francia segítséggel hagyták el Vuhant. Vasárnap délután érkeztek Franciaországba, onnan a Magyar Honvédség repülője hozta őket Budapestre.

Az M1 tudósítója a Szent László kórház elől nyilatkozva azt mondta: a magyarok az Országos Mentőszolgálat két hétszemélyes járműjével érkeztek meg a kórházba. Azt lehetett látni, hogy a járművezetők maszkot, védőruhát viseltek. Azt is elmondta, hogy a magyarokat megvizsgálják, de az eredményekre néhány napot várni kell.

Egészségesnek tűnnek a hazatért magyarok

Orvosi vizsgálatok alapján teljesen egészségesnek tűnnek a koronavírus-járvány sújtotta Vuhanból vasárnap hazahozott magyarok - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. A hét magyar állampolgáron azonnali vizsgálatokat végeztek. Semmilyen fertőző betegségre utaló panaszuk nincs. Hozzátette, hogy még további vizsgálatok várnak rájuk, ezek eredménye hétfőn várható.

Korábban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára telefonon az MTI-nek azt mondta: a magyarok tünetmentesek, jól vannak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még vasárnap jegyzékben fejezi ki köszönetét Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszternek a magyar állampolgároknak nyújtott segítségért.

A Dél-pesti Centrumkórház (a volt egyesített Szent Imre és Szent László kórház) erre a célra kijelölt különálló épületébe szállítják a hazatérő magyarokat - mondta vasárnap délután Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta: a hét embert az osztály karanténépületében helyezik el. Mivel ismereteik szerint a koronavírus lappangási ideje átlagosan 5, legfeljebb 14 nap, ezért a hét embert két hétre helyezik karanténba. Ezalatt a hazatérők nem hagyhatják el az épületet és az első vizsgálatok lezajlásáig a családtagok sem látogathatják őket. Az egészségügyi személyzet megfelelő védőfelszerelésben - védőruhában, maszkban, szemüvegben - látja el a karanténban lévőket, ami megfelelő védelmet ad számukra.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában a legutóbbi, vasárnapi összesítések szerint több mint 13 ezer ember fertőződött meg, és 300-nál is többen meghaltak.

A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül egyelőre csak a Fülöp-szigeteken szedett, ott egy kínai állampolgár halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe - írta az MTI.