Budapesten 10:8-ra nyert a Fidesz-KDNP

A budapesti egyéni választókerületekben a nem jogerős végeredmény szerint 10 helyen a Fidesz-KDNP, míg 8 helyen a baloldali Összefogás jelöltje győzött. A legszorosabb verseny a budapesti 15-ös választókerületben volt, ahol végül a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje nyert. Korábban Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: kizárólag ennek a választókerületnek az eredményétől függ, hogy lesz-e kétharmada, vagyis 133 mandátuma a Fidesz-KDNP-nek a parlamentben.
Inforádió, 2014. április 12. szombat, 21:48
Fotó: Napi.hu

Nyert a választókerületében a kormánypárti szövetség jelöltjei közül Rogán Antal, Simicskó István, Fónagy János, Varga Mihály, Vas Imre, László Tamás, Szathmáry Kristóf, Dunai Mónika, Kucsák László és Szabolcs Attila.


A baloldali Összefogás jelöltjei közül Oláh Lajos, Hiszékeny Dezső, Tóth Csaba, Burány Sándor, Kiss László, Kiss Péter, Hiller István és Szabó Szabolcs szerzett mandátumot.

A legszorosabb verseny a budapesti 15-ös választókerületben volt, ahol végül a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő- jelöltje nyert. Kucsák László 60 szavazattal kapott többet, mint a baloldali Összefogás jelöltje, Kunhalmi Ágnes.

Korábban Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: kizárólag ennek a választókerületnek az eredményétől függ, hogy lesz-e kétharmada, vagyis 133 mandátuma a Fidesz-KDNP-nek a parlamentben.

Két másik szoros eredményt hozó választókerületben is a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a még hiányzó szavazatok összeszámlálása után, így egyre biztosabb, hogy meglesz a kétharmados többsége a pártszövetségnek a parlamentben.

A külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait ma keverte be a szavazatszámláló bizottság a kijelölt szavazókör voksai közé, amelyeket április 6-án nem számoltak össze.

Az országos adatok csaknem teljes feldolgozottsága alapján lényegesen nem változtak a korábban közölt eredmények. A Fidesz-KDNP-nek 43,59 tized, a baloldali összefogásnak 26,23 század, a Jobbiknak 20,67, míg az LMP-nek 5,44 százalékos a támogatottsága az adatok 99,83 százalékos feldolgozottsága alapján. A kormánypártoknak 133, a balodali összefogásnak 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek mandátuma lesz.

A jogerős végeredményt a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg legkésőbb április 25-éig.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bethel, 2014.04.13 19:02

@bethel: @jobbajobb: 59 éves Pest megyei férfi!
"egy csomó idióta ratkós!!!"
Maga micsoda 59 évesen??? Csak nem ratkós??? Csak nem idióta???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.04.13 19:01

..majd jan 1-től a 9%-os szja ..,az majd jó lesz a sok hülyének is ..!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.04.13 18:55

@bethel: ..nem biza..,és nem ufó...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bethel, 2014.04.13 18:52

@jobbajobb: 59 éves Pest megyei férfi!
"egy csomó idióta ratkós!!!"
Maga micsoda 59 évesen??? Csak nem ratkós??? Csak nem idióta???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.04.13 18:41

..az egyszerű baloldali nem tudja ,ha ballibre szavaz saját maga ellen szavaz a háttérhatalmi -helyi -kifosztó -kollaboránsokra szavaz !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html