A kora reggeltől késő éjszakáig ülésező OT-ben minden érintett szerv, többek között a rendőrség, a meteorológiai szolgálat, a mentők, a Budapesti Közlekedési Központ és a katasztrófavédelem képviselői kísérik figyelemmel a nemzeti ünnep rendezvényeit.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Budapest térségében egész nap többnyire napos időre lehet számítani. Átmeneti felhősödés lehet, de csapadék nem valószínű. Meleg idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet a 30 Celsius-fokot is elérheti - írta a HM NRH, hozzátéve: ezért a rendezvényekre kilátogatóknak ajánlott a folyamatos folyadékpótlás és a megfelelő öltözék, az érzékenyebbek a tűző napot lehetőség szerint kerüljék.

Az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepének hagyományos rendezvénysorozata reggel fél 9-kor kezdődik Magyarország nemzeti lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő felvonásával, majd a honvédtisztek avatásával a Kossuth téren. Köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Délelőtt 10 órától családi programok kezdődnek a Clark Ádám téren, amelyek délután szabadtéri koncertekkel folytatódnak. Megnyitja kapuit az Országház, a látogatók 18 óráig nézhetik meg a Szent Koronát, a Kupolacsarnokot és a díszlépcsőházat. A Magyar Ízek Utcájában idén is megkóstolható a Szent István-napi kenyér, Magyarország Tortája és Magyarország Cukormentes Tortája. A hagyományos ünnepi szentmise 17 órakor kezdődik a Bazilikában, majd innen indul a Szent Jobb-körmenet.

A szokásokhoz híven a 21 órakor kezdődő tűzijátékot a Duna-parton, az Erzsébet és a Lánchíd között lehet majd legjobban látni. Az állami rendezvények szervezéséért felelős HM NRH többszázezres közönséget vár a nap folyamán a különböző programokra, ezért több helyen forgalmi változásokra és útlezárásokra kell számítani.

A közlekedési változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (www.bkk.hu) honlapján. További információ és részletes program a http://augusztus20.kormany.hu oldalon található - olvasható a HM NRH közleményében.