Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A régióban elsőként jelent meg Budapesten az Emirates Business Council (EBC), amely a magyar és az emírség gazdasága között próbál kaput nyitni - derült ki egy sajtótájékoztatón. A dubai kormány hivatalos kereskedelmi képviseleteként működő iroda elsősorban jogi tanácsadásban kíván segítséget nyújtani a terjeszkedni kívánó magyarországi cégek számára - mondta Érczy Zsolt, a tanács kommunikációért felelő tagja.

A tanács az üzletkötéshez vezető út első néhány lépésében kíván segítséget nyújtani - tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy az alapvető tájékoztatáson túl - ami ingyenes - részletes, a piacra lépést lehetővé tevő szolgáltatást is nyújtanak, vagyis adott esetben a cégalapításért sem kell majd Dubaiba repülni - az összetettebb szolgáltatásoknak meghatározott díja lesz.

Ugyanezt persze visszafelé is megpróbálja majd biztosítani az EBC, vagyis Magyarországot, illetve a régiót is szeretnék az emírségben népszerűsíteni, ahol egyelőre vajmi keveset tudnak Európa keleti feléről. A kapcsolatokat gördülékenyebbé teheti a közvetlen Dubai-Budapest és Abu Dabi-Budapest repülőjáratok indítása, erről már előrehaladott tárgyalások folynak - mondta Ali Szultán Hadad, az EBC vezetője. Eddig nem merült fel közvetlen járat indítása Budapest és az emírség között, a legközelebbi repülőtér, ahonnan Dubai elérhető, Bécs.

Magyar társaságok elsősorban az itthon tőkehiány miatt nem megvalósítható, főként IT jellegű innovációval és magas minőségű élelmiszerekkel tudnak viszonylag gyorsan piacra lépni. Első körben például ásványvízforgalmazók mutatkoznak be az arab államban - a Szentkirályi már korábban piacra lépett különleges, egyebek mellett rózsavíz ízesítésű, prémium kategóriás vizével, amelyet egyebek mellett a közel-keleti fogyasztóknak szánt.
Dubai azért is vonzó lehet a befektetőknek, mert ott sem jövedelemadót, sem társasági adót nem kell fizetni - mutatott rá Hadad. Azt persze le kell szögezni, hogy ennek ellenére az ott elért jövedelem hazahozatala után Magyarországon kell majd adót fizetni.

Már köttettek üzletek
Vannak már olyan üzletek, amelyek az EBC kapcsolatépítése nélkül nem jöttek volna létre - mondta Érczy hozzátéve: itt néhány milliós és több milliárd forint értékű ügyletek egyaránt találhatók. Lapunk kérdésére, hogy mely ágazatban ütötték nyélbe a több milliárdos üzletet egyelőre nem kívánt válaszolni, a konkrétumokkal ugyanis szeretnék megvárni az üzletkötés lezárását. Az EBC elnöke ugyanakkor már megvetette a lábát Magyarországon - lapunk kérdésére elárulta, Tihanyban már van egy háza.