Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Közlésük szerint 2016-ban folytatódik Budapest markáns térnyerése a nemzetközi turizmus piacán, a város egyre kedveltebb a visszatérők és a felfedező látogatók körében egyaránt. Ugyanakkor 2016 az óvatosság éve is, mert míg 2015-ben markáns, minden mutatóban 7 százalék fölötti emelkedés mutatkozott, addig 2016 nyári hónapjaiban kissé visszafogottabb növekedést mértek a vendégéjszakák számában.

Az előrejelzés szerint Budapest nem vesztett a vonzerejéből: biztonságos és egyre jobb turisztikai imázzsal rendelkező célpontként stabil keresletre számíthat.

Az év utolsó harmadában, szeptember-december során kiegyenlített, 3-3,5 százalék körüli növekedést feltételezve az év végére akár a 9 milliós vendégéjszaka számot is elérheti a főváros. Emellett szól a belföldi vendégforgalom kiugró emelkedése, ebben az év minden hónapjában két számjegyű növekedést regisztráltak.

Az év utolsó hónapjában, decemberben fellendülést hoznak majd a városszerte megrendezésre kerülő, népszerű karácsonyi vásárok, amelyek közül a legismertebb, és a legjobb 10 között jegyzett Európában - a Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár.

Budapesten a kereskedelmi szálláshelyeken januártól augusztusig 2 millió 651 ezer vendég mintegy 6 millió 97 ezer vendégéjszakát töltött el, ami 3,68 és 2,5 százalékos növekedés. A kereskedelmi szálláshelyek forintban mért szállásdíj-bevételei augusztusban 3,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, míg az első nyolc hónapot tekintve a növekedés 7,9 százalékos.