Bukik a népszavazás Paks 2-ről?

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Nemzeti Választási Bizottság már első fokon elutasíthatja az LMP-nek a paksi atomerőmű bővítéséről tervezett népszavazási kezdeményezését.
Papp Zsolt, 2017. február 25. szombat, 19:43

Szánthó Miklós az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, a paksi beruházást, üzemeltetést, finanszírozást államközi egyezmények szabályozzák, a nemzetközi jog szerint ezek a megállapodások nemzetközi szerződésnek minősülnek.  Az alaptörvény viszont kimondja, hogy nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről referendum nem tartható - magyarázta az igazgató.

Hozzátette: a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségből eredő törvényről sem lehet népszavazást tartani, így az LMP kérdése duplán is fennakad a rostán - írja az MTI.

Szánthó Miklós azt mondta, szerinte az LMP ezzel vélhetően tisztában van, egy erőltetett pótcselekvésről van szó, mert látták, hogy mennyire divatos most politikailag népszavazást kezdeményezni.

Az LMP kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek?" - vagyis nem közvetlenül az orosz-magyar szerződésbe foglalt bővítést kérdőjelezi meg, hanem általánosan fogalmaz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix, 2017.02.28 11:10

@Rodent:
"A forummotor sikeresen eltuntette amit irtam"

Látod, a sok hülyeségtől még a számítógép is kiakad...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.02.28 09:56

@ablakmajom: A forummotor sikeresen eltuntette amit irtam, ugyhogy nem irom ujra, eleg lesz annyi, hogy tovabbra is csak daralod a fingot, de amit masok irnak azt nem olvasod.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2017.02.28 09:23

@Rodent:
Pont annyira lesz életszerű, mint az hogy lesz valaha egy kis eszed :D

"Az akksinak es a Teslanak is tok mindegy, hogy te epp az autod elektromos motorjat hajtod vele, vagy a mosogep eletromos motorjat, esetleg a kenyerpiritodat. "
Nahát ezért vagy te könyvelő és nem mérnök. Nyilván te hajszárítót használsz hőlégfúvó helyett is aztán csodálkozva nézel ha elhajtanak a garanciális igényeddel a picsába :)

A mondat arról szólt, hogy a nagy megújuló áradat közepette, belefulladnak a széndioxidba. Az hogy 2009 óta nem épült új nem azt jelenti, hogy nincs tervbe véve.
http://www.origo.hu/kornyezet/20130718-nemetorszag-szeneromu-nap-szel-atomenergia-nema-gyilkossa-valt-a-nemet-legszennyezes.html
"egymás után épülnek majd fel hasonló létesítmények: Ukrajna 14 szénerőművet szeretne, Románia nyolcat, Bosznia-Hercegovina szintén nyolcat, Horvátország egyet, Szerbia négyet, Lengyelország tizenhármat, a Cseh Köztársaság négyet, míg Németország tízet."
Ennyit erről kisköcsög.

Az meg hogy mit zagyválsz össze arról hogy mit írtam, az csak azt bizonyítja bármekkorát képes vagy hazudozni. Én pontosan tudom mit miért írok.
A nap és szélerőmű kiszámíthatatlan periódusokban termel, néha rengeteget nem tudod hova tenni, a seggedbe sem dughatod fel. Többnyire meg elégtelen mennyiséget, ha elégtelen a mennyiség, akkor abból te napi rendszerességgel lófaszt nem töltesz fel, mert a melóhely elhasználja egyébre. Az autóknak meg amúgy elenyésző része parkol a munkahelyeken, jelentős része a nagyvárosokban az utcán és a PR parkolókban, akkor is ha még nem ért bele a bilibe a kezed. Ergo az emberünk szépen hazamegy száraz akkuval, amivel még a háztömb megfőzi a vacsorát és reggel BKV-ra pattan, hogy munkába érjen, legalábbis ha az az elméleted szerint működne.

Az meg hogy te összeadod pár számla végösszegét attól még nem tudsz számolni, jó esetben ismered az összeadást, vagy legalábbis tudtál venni számítógépet, amit tudja, te meg bepötyögöd a papíron levő karaktereket. Ennek sikerességét mi sem bizonyítja jobban hogy országról országra házalsz mint valami vándorcigány hogy végre talán valahol esetleg sikeresnek érezhesd magadat. Ha képes lettél volna elvégezni legalább egy "gagyi villamosmérnökit", akkor erre nem lenne szükséged, az OKJ-s szaroddal. És ennyi baromságot sem kellene itt olvasgatnia mindenkinek, mert magad is belátnád hogy ökörség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.02.28 09:22

@ratyi dakota: Akkor olvasd el a linket amit neked kuldtem. Ha nem tudsz angolul, segit a google fordito :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.02.28 09:20

@Rodent: nem tudom, minek jössz itt a kocsikkal, én a lakóparkos energiatárolós baromságodról beszélek, ez egy hülye vicc.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html