A Budapesten közlekedő autósok úgy érezhetik, hogy idén ősszel mintha többen lennének az utakon és gyakoribbak is a dugók, nem csak a nyári lazasághoz, hanem még az egy évvel korábbihoz képest is. Egyes statisztikákból valóban arra lehet következtetni, hogy intenzívebbé válhatott az autóhasználat, míg más kimutatások szerint csupán a felújítások és az őszi iskolakezdés miatti torlódások teszik próbára a közlekedők türelmét. A cikk végén szavazhat is arról, hogy mi a felelős a dugókért.

Elkezdett nőni a gumi- és az üzemanyagpiac

Az üzemanyag- és gumiabroncs-eladási statisztikákból az intenzívebbé váló autóhasználatra lehet következtetni. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint az első félévben benzinből 3 százalékkal fogyott több a tagvállalatok kútjain az egy évvel korábbinál, míg gázolajból - amiben persze vastagon benne vannak az áru- és személyfuvarozók is - több mint 7 százalékkal. 2013 első felében még a benzineladások csökkenését jelezték a szövetség statisztikái - ez a folyamat 2007 óta tartott -, a dízelforgalom mérsékelt növekedése mellett.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kimutatásai is bővülést jeleznek, a január-júliusi benzineladások 3,6, a gázolajértékesítések pedig 8,3 százalékkal múlták felül 2013 első hét hónapjának hasonló adatát, az első félévben pedig az autógáz-forgalom 40 (!) százalékkal ugrott meg.

Az autóhasználat erősödésére utalnak a gumiabroncs-eladási adatok is. Az év első hét hónapjában 23,5 százalékkal több személygépkocsi-abroncsot adtak el Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában. Ez közel másfélmillió gumit jelent az egy évvel korábbi 1,2 millióval szemben. Igaz, ez még így is csak megközelíti a 2008-as rekordév azonos időszakára vonatkozó mennyiséget

Nőtt a haszongépjármű-abroncsok piaca is: tavaly július végéig 74,9 ezer darabot értékesítettek, míg az idén 84,3 ezret, ami 12,5 százalékos bővülést jelent. Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója szerint elsősorban a válság éveit követő általános keresletbővülés és a vásárlási kedv javulása, az olcsóbb "szuperbudget" kategória térnyerése, valamint a megnövekedett használtautó-behozatal áll a bővülés hátterében.

Használják a használt autókat

Ami az utóbbit illeti, valóban látványos és egyre gyorsabb a növekedés. Idén január-augusztusban már 61,3 ezer használtan behozott autót helyeztek forgalomba Magyarországon a Carinfo adatai szerint, ami közel másfélszerese a 2013 azonos időszakában mértnek. (Tavaly az év egészében 70,7 ezer ilyen kocsi kapott rendszámot, harmadával több a 2012-esnél.)

Tizenkilencezer autó, vagyis a nyolchavi mennyiség egyharmada Budapesten és Pest megyében állt forgalomba az idén. A közép-magyarországi régió részesedése a teljes haza személyautó-állományban gyakorlatilag ugyanekkora, a térségben - nem kis részben a használtimportnak köszönhetően - egyre több az autó.

Feltételezhető ugyanakkor, hogy a most forgalomba helyezett autók nagyobb hányadát használják rendszeresen, mint a teljes állományét. Hiszen ki venne azért kocsit, hogy azután csak a ház előtt vagy a garázsban parkoljon?

Mégsem számoltak össze több autót az utakon

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. arról tájékoztatta a Napi.hu-t, hogy a a rendelkezésükre álló adatok alapján a fővárosba beérkező forgalom érdemben nem változott. Hozzátették, hogy az idén is jelentős torlódásokat okozott a tanévkezdés, amely minden évben azzal jár, hogy mintegy 15-20 százalékkal megnő a forgalom mind a közösségi közlekedés járművein, mind pedig a közutakon.

Bár szeptember első hetében nem kezdődött a főváros főúthálózatán kritikus helyen új munka, illetve az összes útfelújítást úgy szervezték, hogy jelentős részük - amelyikük egy nyári tanszünetben elvégezhető - a tanévkezdésre elkészüljön, bőven folynak még munkák az utakon. Ezek közül elsősorban a Fővárosi Csatornázási Művek csatornaépítései a Thököly út-Hungária körút kereszteződésben, illetve az 1-es villamos vonalának meghosszabbításához és rekonstrukciójához kapcsolódóan Dél-Budán a Szerémi úton akadályozhatják a forgalmat. A BKK hozzátette: jelentősebb kivitelezési munkákat közúti torlódások nélkül a városszerkezet adottságai miatt nem lehet elvégezni Budapesten, ezzel együtt minden munkát úgy szerveztek meg, hogy a lehető legkisebb zavart és fennakadást okozza a város életében.

Fotó: Marton Szilvia

Ami az országos helyzetet illeti, KSH-nak nincsenek friss statisztikái az autóhasználatra vonatkozóan, és hasonló a helyzet a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel is. Utóbbi a Napi.hu kérdésére közölte: mindig csak feldolgozott, éves forgalomszámlálási adatokat publikálnak, így 2014-re vonatkozóan még nem tudnak hitelesített információkkal szolgálni. A közútkezelő adatai szerint a gépkocsiállomány futásteljesítménye országos átlagban hajszálnyival, 0,1 százalékkal nőtt tavaly.

Azt a közútkezelő is kiemelte, hogy az iskolakezdést követően a nyári hónapokhoz képest megnő a gépjármű forgalom, ami elsősorban a reggeli és délutáni csúcsokban figyelhető meg, 7-9 óra és 16-18 óra között. Hozzátették, hogy bár a kisebb forgalmú időszakokra igyekeznek ütemezni munkáikat, de vannak olyan beruházások, amelyek átfutása több időt vesz igénybe, így nem lehet minden projektet elvégezni a nyáron.

web surveys