Ettől a hírtől sok nyugdíj előtt álló magyar lesz ideges

A közszféra leépítésénél első körben a nyugdíj előtt állók és a határozott idejű szerződéssel rendelkezők kerülhetnek az utcára - adta hírül a Népszava.
Domokos László, 2018. augusztus 21. kedd, 09:45
Fotó: Napi.hu

Az illetékesek már azelőtt megtudták a rossz hírt, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múltheti kormányinfón bejelentette: 15-20 százalékos létszámleépítést tervez a kormány a közszférában és a közigazgatásban - írta a napilap.

Bár Gulyás szerint nem fűnyíróelv érvényesül majd az elbocsátásoknál, a Népszava úgy tudja, hogy sok helyen a könnyebb ellenállás irányába próbálnak majd menni. Egy kormányzati vezető szerint első körben a nyugdíjazás előtt állókat küldik majd el nyugállományba - valamint a határozott idejű szerződéssel rendelkezőket -, és az elvileg szabad, de éppen be nem töltött státuszok megszüntetésével is lehet a statisztikát javítani.

A kormányzati forrás szerint "akkora a munkaerőhiány, hogy már nincs máshol utánpótlás, csak a közszférában dolgozók körében. Az lesz a legnagyobb kihívás, hogy ezeknek az embereknek legalább egy részét be tudjuk csatornázni a versenyszférában".

Fotó forrása: Stocksnap

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.08.21 15:04

Úgy nézem a napi.hu kezd a népszava melléklete lenni, a szint meg is van hozzá :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2018.08.21 14:07

A cim teljesen igaz!
Igazi Napi.hu-ra való!

...mert valóban "Ettől a hírtől sok nyugdíj előtt álló magyar lesz ideges", hogy a p.csába ők miért nem közalkalmazottak, így ki kell dolgozniuk az idejüket...;))

(@csakazigazat: tán el kéne olvasni a cikket is, nem beugrani a szokásos napi.hu-s kamucímadásnak, mert most speciel - és kivételesen;) - nem fosztogatnak, hanem osztogatnak...;))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csakazigazat, 2018.08.21 11:28

Ez az államnak lesz jó, mert ha a nyugdíj előtt állókat kirúgják, akkor azok esetleg majd később mehetnek el nyugdíjba, mert hiányzik a szolgálati idejük ! Később fogják csak gyarapítani a nyugdíjasok táborát ! Ki van minden találva ! Éppen úgy mint az, hogy a már nyugdíjas menjen vissza dogozni, ezzel is bizonyítva azt, hogy lám bírják az öregek így simán fellehet emelni a korhatárt 67 évre majd !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html