Buszközlekedés nélkül maradhat Dombóvár

Január 1-jétől leállhat a helyi autóbusz-közlekedés Dombóváron, miután a képviselő-testület csütörtökön nem fogadta el a Gemenc Volán Zrt.-vel kötendő megállapodást - közölték önkormányzati vezetők az MTI-vel.
NAPI, 2012. december 27. csütörtök, 17:39
Fotó: Napi.hu

Nem kapott többséget Szabó Loránd polgármester javaslata, miszerint az év végéig a helyi közlekedést a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként üzemeltető Orangeways Dél-Alföld Kft. helyett a Gemenc Volán végezze a szolgáltatást - mondta el az MTI-nek Nagy Roland, a képviselő-testület Fidesz-frakciójának vezetője a testület rendkívüli ülése után.

A Gemenc Volán tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem engedélyezte a társaságnak az alvállalkozói szerződés meghosszabbítását az Orangeways-zel - jegyezte meg Szabó Loránd polgármester (független) a döntés kapcsán. A polgármester hozzátette: a volán társaság ajánlata 400 forintos kilométerdíjat tartalmazott, ami 50 forinttal magasabb a jelenlegi alvállalkozó díjánál, és feltétel volt 10 millió forint 2011-ről maradt díjkompenzáció megfizetése is.

2013-ban az államháztartási törvény szerint úgy kell összeállítani a költségvetést, hogy a nem kötelező feladatok, például a helyi közlekedés biztosítása nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását - mondta Szabó Loránd, aki ezzel indokolta tartózkodását a szavazásnál.

Miszler Miklós, a Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi és marketingigazgatója az MTI-nek megerősítette: január 1-jétől nem indulnak helyi járatok Dombóváron. Megállapodás esetén azonban készen állnak a feladat ellátására - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

oldwiseman, 2012.12.27 21:18

Nem nagy ügy! Mondhatná bárki, végtére is, Dombóvár nem nagy város és mindössze 10(az A kiegészítő viszonylatokkal egyetemben) viszonylatról van szó. Nos, aki Dombóváron él, dolgozik, tanul, vagy nyugdíjasként vásárolni, orvoshoz, stb jár, annak viszont joggal forr fel a vére, hogy Európában a XXI. században már a helyi közösségi közlekedés sem jár? Lassan már semmi sem jár, pedig egyrészt helyi adózunk, illetve a szolgáltatásért jegy, bérelt formájában közvetlenül is fizetünk? Én két dolgot emelnék ki; mégpedig azt, hogy amennyiben én ott élnék, bizony rárúgnám az ajtót, asztalt bizonyos önkormányzati figurákra, ugyanis ezt ők tolták el, de rendesen! Másrészt; tegnap Esztergom, ma Dombóvár, holnap ki tudja mi lesz? ki tudja, hol áll meg, ki tudja kit hogyan talál meg az egyre nyilvánvalóbb összeomlásunk következő nehéz köve? Azért már egy 80-100 ezres nagyvárosban nagyon nem lesz mindegy, ha egyik napról a másikra ende, finito lesz a helyi közösségi közlekedésnek és akkor a még nagyobb -pl saját KV-vel rendelkező- nagyvárosaink, esetleg a vízfej esetében egyenesen beláthatatlan következményei lesznek, lennének egy "műszaki okok miatt határozatlan ideig zárva" felíratnak a KV telephelyén! Tényleg érdemes ilyenkor egy kicsit megállni és elgondolkodni, mennyi jó lehetőséget, esélyt b@sztunk el az elmúlt 23 évben, mennyi teljesen nyilvánvalóan fals helyzetértékelésből származó f@sz döntés született ebben az országban, melyek következtében padlóra küldték a honi ipart (ja, breaking news: Salgótarjánban újraindult az öblösüveg gyártás, egyenlőre 47 dolgozóval, akik létszáma várhatóan további 300-al fog nőni! Hurrá! kérdem én, mi a halál véreres,retkes f@száért kellett bezárni, elmutyizni, a konkurenciának szarér-húgyér odaadni pl a Salgótarjáni öblös és az Ichor nevű síküveggyárat? És a többi legendás ipari üzemet miért kellett padlóra küldeni, szétlopni? S ezért miért nem lóg párezer ember a lámpavason?), a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart,amikor az is TÉNY, hogy az emberek milliói naponta legalább 3-4 alkalommal ú.n. MEGÉHEZNEK? Hogy tudtunk ebből az Európa szívében, kitűnő természeti, földrajzi adottságokkal és felkészült szakemberek garmadával rendelkező országot egy konstans háború nélkül háborús helyzetben lévő romhalmazzá alakítani? Ugyanis, többek közt Dombóvár is azért vált hátrányos helyzetű ?járássá? és azért tapasztgatja az önkormányzat az egyik repedést a másik repedéshez odakészített gipsszel, mert nincs a városban legalább 2 tucat olyan cég, mely mondjuk foglalkoztatna 5-6000 embert és csengetne évente pár milliárd helyi IPA-t, hogy az egyéb multiplikátor hatásokról már ne is beszéljek! Ne legyenek kétségeink, mocskos-cudar világ fog itt eljőni ? lényegében már itt kopogtat, sőt dörömböl-,amennyiben nem teszünk valamit az ország 75-80%-át kitevő VIDÉK megmentésére, s ezzel egyetemben a Bp + agglomerációja nevű vízfej megfarigcsálásáért. Lehet arra várni, hogy majd Dombóváron és egyéb más nonlibling településeken, járásokban sorba állnak a befektetők, hogy milliárdos beruházásokat eszközöljenek, de attól tartok, ez az elkövetkező években nem igazán fog bekövetkezni, épp ezért kell azt újraallokálnunk, amink van, azaz a vízfej lecsökkentését, mind cégkoncentráció, mind pedig ebből következően lakosságszám tekintetében. Gondolom, nem fognak a Dombóváriak (sem) tiltakozni, ha a pár tucat, egyenként többszáz, pár ezer főt foglalkoztató céggel együtt pár ezer pesti alkalmazott is érkezik? Az összes úgysem fog, mert lesz, aki olyan mértékű Bp buziságban szenved, hogy esze ágában sem lesz az unalmas ?suttyólandbe? menni, hiszen ?ott nincs mit csinálni?? Így van, te kis cosm
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html