A tervezésre és a megépítésre a kormány idén 586 millió forintot biztosított a központi költségvetésből. Az előzetes elképzelések szerint a város beépített területének "külső széléről", az ott létesített P+R parkolók mellől indulnak majd a budakeszi buszok a főváros felé. A buszokat a kereszteződéseknél intelligens forgalomirányító lámpák engedik majd tovább.

A csúcsidőben mindennapos dugók Budakeszin nemcsak a városban élők, hanem a Zsámbéki-medence településein - Pátyon, Perbálon, Zsámbékon, Telkiben, Budajenőn - lakók életét is megkeserítik, és Budapestre is kihatnak.

A most megjelent kormányhatározat szerint egy olyan megoldást kell a BFK-nak előkészítenie, amely már a Budakeszire bevezető útszakaszoktól kezdve rendszerszinten részesíti előnyben a buszközlekedést minden útszakaszon.

A közúti torlódások miatt az autóbuszok is lelassulnak, s mivel a gépjárműforgalom az elmúlt évtizedben kritikus szintre emelkedett a környéken, halaszthatatlan a probléma kezelése - mondta Vitézy Dávid, a BFK-vezérigazgatója.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt mondta, Budapest közlekedési problémáira csak akkor lehet megoldásokat találni, ha az elővárosokból és az agglomerációból is javul a közösségi közlekedés.

Jelenleg csak a Budakeszi út egy-egy rövidebb, belső fővárosi szakaszán van buszsáv mindkét irányban, de a torlódások nemcsak itt, hanem a külső és agglomerációs szakaszon is mindennaposak. Mivel az útvonal sok zöldterületet érint, különösen Budakeszi belvárosában pedig sűrűn lakott részeken halad át, az előzetes vizsgálatok szerint nem egybefüggő buszsáv a megoldás, hanem több rövidebb buszsáv, amelyeken dugó idején a buszok megelőzik a kocsisort.

A projektben P+R parkolók és B+R kerékpártárolók is létesülnének, hogy Budakeszi távolabb eső részeiből, illetve a környező településekről is megközelíthetők legyen a buszállomások. A buszok végállomását a városból Pátyra, illetve Telkire kivezető utak mellé célszerű telepíteni a P+R szolgáltatással együtt. Ugyanakkor cél az is, hogy a környező településekről inkább az M1-es autópálya felé irányítsák az autókat - ismertették.

azt is meg kell vizsgálni, hogy hatékonyan csökkentené-e Budakeszi forgalmi terhelését egy olyan elkerülőút, amely a Telki, illetve Páty felől jövő utakat kötné össze a Budaörs felé vezető úttal.

A BFK a kormány által biztosított források segítségével a különböző megoldási lehetőségek részletes vizsgálata után a buszsávok megépítéséhez szükséges terveket is elkészítteti, együttműködésben Budakeszi és a XII. kerület önkormányzatával, a fővárossal és a Volánbusszal - áll a közleményben.