A speciális, a köznyelvben viharos gyorsasággal "BKK-sáv" néven meghonosodott forgalmi sávokat alakítottak ki a Múzeum körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton a 3-as metró november 7-én kezdődött belvárosi pótlása miatt.

A forgalomtechnikai megoldás megfelel a KRESZ szabályainak, célja pedig az, hogy a metrópótló autóbuszok a lehető legakadálytalanabbul közlekedhessenek ezeken a kimondottan forgalmasnak tekinthető belvárosi útszakaszokon - derül ki a BKK tájékoztatásából.

forgalmirend- és lámpaprogram-módosítások, illetve a forgalmi sávok kiosztásának racionalizálása mellett a legjelentősebb változás a közúton közlekedők számára, hogy a belvárosi metrópótlás idejére összességében 13 kilométernyi útszakaszon jelöltek ki autóbusz forgalmi sávot. Továbbá mintegy egy kilométernyi hosszon jelöltek ki speciális, "BKK-sávot".

Mindkét említett útszakasz külső sávjába tilos a behajtás, kivéve a BKK buszjáratai és a motorosok számára. Arra más járművel, tehát többek között taxival és kerékpárral sem lehet behajtani. Kivételt mindössze a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, azaz például a rendőrség, a mentők, a tűzoltók jelentenek. A "hagyományos" buszsávokra a fővárosban közlekedők számára már ismert szabályok vonatkoznak: a buszsávban a menetrend szerinti közösségi közlekedési járműveken kívül a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, a taxik, a motorosok, valamint megfelelő felfestés esetén a kerékpárosok és bizonyos megkötéssel a szemétszállító járművek haladhatnak. Más jármű kizárólag akkor hajthat rá a buszsávra, ha bekanyarodni készül és a közúti jelzések lehetőséget biztosítanak ebből a célból a sávváltásra-