A cafetériajuttatások kerete egyetlen forinttal sem csökken. Az változott, hogy ezt mire lehet fordítani, most a rekreáció került előtérbe - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón. Az elfogadott 2019-es  adótörvény szerint ugyanis a támogatott elemek közül egyedül a Széchenyi pihenő (Szép) kártya maradt meg.

A képviselői benzintámogatás növelését nem tartja Gulyás indokolatlannak, még ebben a helyzetben sem, amikor a munkavállalói cafeteriarendszer átalakult.

Bejelentette: nem lesz további felülvizsgálat a cafeteria-elemekről. Hiába merült fel, hogy a támogatott tényezők között maradhatnak bizonyos magánbiztosítások és egészségpénztári befizetések. Varga Mihály pénzügyminiszter korábban őszi egyeztetést ígért a kérdésről, Gulyás Gergely viszont közölte, nem lesz ilyen.

Azzal indokolta a lépést, hogy a járművek - amelyeket nem az Országgyűlés biztosít a politikusoknak - munkaeszköznek minősülnek. Azt pontosan nem tudta megmondani, hogy a parlamenti képviselőknek jutó cafeteriabővülés szerinte nem jelent különösebb terhet a költségvetésnek, de pontos összeget nem említett.

Gulyás Gergely azt is közölte, hogy a két éve megkötött bérmegállapodásban foglaltak ellenére - mely júliusi időponthoz köti -, már 2019. januártól 17,5 százalékra csökkenhet a szocho.

A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.