A lakáshitel-támogatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitelek törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás, a kulturális és sportrendezvény belépő, a kisgyerekes fiatal szülők számára pedig a bölcsőde, óvoda költségének térítése - ezek a fiatalokat is érintő legfontosabb cafeteriaelemek, amelyek adómentességének megszüntetése érzékenyen érintheti ezt a csoportot a HVDSZ 2000 Ifjúsági tagozata szerint.

Az érdekképviselet nehezményezi, hogy úgy került a parlament elé a javaslat, hogy nem volt róla érdemi párbeszéd a szakszervezetek, a munkaadói szervezetek és a kormány között. A HVDSZ 2000, saját működési körében is azt tapasztalta, hogy a munkaadók az elmúlt években, mintegy béreket helyettesítő juttatásként gondoltak a cafeteria-rendszerre. Ez azt jelenti, hogy szinte semmilyen garancia nincs mögötte, és ha nem rögzítik kollektív szerződésben, könnyen elvehető.

A településüzemeltetésben már ma is nagy a munkaerőhiány, amire sokszor a munkavállalói mobilitás jelent megoldást: a mobilitási célú lakhatási támogatás is ezt segítette. Ha ennek adómentessége megszűnik, az kihathat az egyébként könnyebben mozduló és költöző fiatal munkavállalók mobilitási hajlandóságára és tovább fokozhatja a munkaerőhiányt. Már nem csak nyugaton vagy a fővárosban, hanem az ország egész területére kiterjedően sincs és még inkább nem lesz köztisztasági járműkezelő, iparigép-kezelő, de már utcaseprő sem.

2018 a családok éve a kormány szándékai szerint, azonban a tervezett lépések nem ezt támasztják alá. Az bölcsődei, óvodai költségek térítési lehetősége, illetve a lakáshitel támogatás fontos elem volt a fiatal családok, illetve az önálló életet kezdő munkavállalók számára; ezen elemek adómentességének megszüntetése fontos társadalompolitikai üzenet is a fiatalok felé. A HVDSZ 2000 Ifjúsági tagozata szerint sokan érzik azt, - jogosan - hogy a kormány elengedte a kezüket, és inkább külföldön próbálnak szerencsét.

A tagozat szerint az adótörvények ilyen formában történő elfogadása esetén úgy lehet orvosolni a helyzetet, ha az eddigi juttatások nettó értéke nem lesz kevesebb. Azt szeretnék elérni, hogy a munkaadók a cafeteria valamennyi elemét építsék be a bérbe, de azt lehetővé is kellene tenni. A szakszervezet megyei képviselőkön keresztül országszerte csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség figyelemfelhívó akcióihoz - olvasható a közleményben.

Fotó forrása: Napi.hu/Szász Péter