Céggé alakulnak az állami egyetemek? - Megszólalt az ITM

A Budapesti Corvinus Egyetem után az összes többi egyetemet is "kiszabadítanák" a nehézkes államháztartási intézményi formából - értesült a hvg.hu.
Domokos László, 2018. október 9. kedd, 11:05

A BCE alapítványi modellje nem lesz általános, helyette egy másik modellt alkalmazva úgynevezett alapítói jogokkal rendelkező egyetemeket hoznának létre a mostaniakból - írta a portál.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az intézmények létrehoznák a saját működési szervezetüket, ami a lehet akár egy zrt., egy nonprofit kft., vagy akár egy profitorientált kft. is - ezzel az állam fenntartói szerepe megszűnne.

A piaci modellt követő felállásban a hallgatókkal, illetve akkreditációval "bíró" felsőoktatási intézmény szolgáltatóként, az állam pedig megrendelőként működne, és szerződést kötne egy adott intézménnyel - például arról, hogy "leszállít" 150 villamosmérnököt 5 év múlva.

Majd ez után az állam fizet az intézménynek, amely a képzéshez kapcsolódó költségein túl ebből finanszírozhatja például saját ösztöndíjprogramjait  - ezek váltanák fel ugyanis az államilag támogatott képzéseket -, üzleti vállalkozásként viszont az államtól megrendelteken túl is indíthat költségtérítés képzéseket - az ebből befolyó bevételével pedig maga gazdálkodik.

Az új működési modellben az oktatók státusza is változna: a jelenlegi közalkalmazotti jogviszony helyett "rendes" munkavállalókként, a Munka törvénykönyvének szabályai szerint foglalkoztatnák őket - tudta mega hvg.hu.

A folyamat nem zárul le 2019-re: minden egyes intézménynél külön felmérnék, hogy mely gazdasági forma lenne a legmegfelelőbb, és hogyan tudna átállni az újfajta működési modellre.

ITM: megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a felsőoktatásban

Az államilag finanszírozott helyek "a légből kapott híresztelésekkel szemben" nem szűnnek meg a hazai felsőoktatásban, a kormány az ingyenes tanulás lehetőségét a teljes intézményrendszerben tartósan meg kívánja őrizni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel. A tárca szerint tudatosan álhíreket terjesztenek és politikailag kihasználják a diákokat azok, akik a Budapesti Corvinus Egyetem átalakításának "félremagyarázott következményeivel alaptalanul riogatnak".

A kormány célja, hogy a Corvinus 2030-ra bekerüljön a világ 200, Európa 100 legjobb egyeteme közé, és nemzetközi szinten is versenyképes diplomát tudjon garantálni. Az egyetem a kihívásokhoz rugalmasabban igazodó keretfeltételek kialakítása érdekében jövő júliustól egy állami alapítású közhasznú alapítvány fenntartásában működik - erősítették meg, hozzátéve: az új működési és fenntartási modell megerősíti az egyetem pénzügyi helyzetét, megnyitja az utat az intézmény fejlesztése előtt, ezzel az oktatók és a hallgatók számára is több lehetőséget teremt.

A Corvinus 2020-tól új ingyenes képzési forma bevezetésével biztosít a jelenlegi államilag finanszírozott helyekével megegyező számú, több ezer térítésmentes képzési helyet. A tervezett változások a jelenlegi hallgatókat és a 2019-ben jelentkezőket semmilyen formában nem érintik - írta az innovációs tárca. A kormány a hazai felsőoktatást nemzetközi szinten is versenyképessé kívánja tenni, és az ehhez szükséges lépéseket megteszi.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK