Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Turisztikai Ügynökség új kampányt indított Ajándékozz élményt címmel, ennek célja, hogy a magyarok tárgyak helyett színházi előadást, egy kiállítást, koncertet, fürdőlátogatás, néhány napos belföldi pihenést ajándékozzanak.

A program kommunikációjában részt vesznek a Hooligans együttes tagjai, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó és Vastag Csaba énekes, akik az MTÜ partnerei voltak az ügynökség őszi belföldi marketingaktivitásában, a "Jó itt lenni" programban is.

A magyarok itthoni utazásainak súlyát a turizmusban jól mutatja, hogy a szálláshelyek összes vendégéjszakáinak megközelítőleg a felét teszik ki a belföldi vendégéjszakák, számuk folyamatosan emelkedik. A KSH tavalyi keresletfelmérése szerint 2,7 százalékkal több magyar vett részt többnapos belföldi pihenésen, és ennek során 4,4 százalékkal többet költöttek, mint 2014-ben. A tendencia az idén is folytatódott, a többnapos belföldi turisták száma az első félév adatai szerint 4,7 százalékkal, költésük 1,5 százalékkal növekedett.