Találkozott egymással a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora és az oktatásért felelős államtitkár. A rektor elmondta, hogy a tervezett felsőoktatási törvénymódosítás súlyosan sérti az egyetem érdekeit, mert a működésének feltételévé teszi a jövőben egy nemzetközi szerződés megkötését, ez a rektor félelme szerint el fogja lehetetleníteni az amerikai diplomák kiadását, illetve csorbítani fogja az egyetemi autonómiát, az akadémiai szabadság ügyét. A rektor megerősítette, hogy az egyetem a jövőjét Budapesten, Magyarországon képzeli el, ezért kérte a törvénytervezet visszavonását - írta közleményében az Emmi oktatásért felelős államtitkársága.

Palkovics László államtitkár elmondta, hogy a kormány célja a külföldi egyetemek magyarországi működésének rendezése. Az, hogy a területen számos szabálytalanságra derült fény, vitán felül áll, az ezzel kapcsolatban nyilvánosságra hozott jelentés tényszerű.

A Central European University által felvetett problémákra az államtitkár elmondta, hogy a kormány kész nemzetközi megállapodást kötni az Amerikai Egyesült Államok kormányával a CEU és a másik három érintett amerikai intézmény működésének rendezése céljából, ennek érdekében nyitottak a tárgyalásra, ezekre egy teljes év áll rendelkezésre.

A rektor felvetésére, miszerint ilyen szerződést a szövetségi kormány nem, csak New York állam kormánya köthet az egyetem vonatkozásában, az államtitkár megerősítette: erre is nyitott a kormány. Elmondta, hogy egy ilyen nemzetközi megállapodásban a felek minden nyitott kérdésre megoldást találhatnak, a magyar kormány számára éppen az a fontos, hogy a nemzetközi státusú egyetemek működtetésében az érintett államok szerepet vállaljanak, az esetleges problémákra közösen találjanak megoldást, ami jelenleg nem áll fenn. Az érintett egyetemek magyarországi tevékenységét a származási országok hatóságai nem követik figyelemmel, és a szabálytalanságok részben éppen erre vezethetőek vissza: a magyar hatóságoknak nincs joghatóságuk a külföldi képzésekre, a külföldi hatóságok pedig nem figyelnek oda ezekre - írta az államtitkárság közleményében.