A magyar kormánynak nem áll szándékában semmilyen egyetemet megszüntetni, sem a Magyarországon bejegyzett, magyar akkreditációval rendelkező Közép-európai Egyetemet, sem pedig az amerikai akkreditációjú Central European University-t, amely bár az Egyesült Államokban van bejegyezve, ott nem végez oktatási tevékenységet - mondta Palkovics László.

Arra is felhívta Timmermans figyelmét, hogy sem a Közép-európai Egyetem, sem a Central European University (CEU) működése nem kerül veszélybe, még akkor sem, ha utóbbinak nem sikerül teljesítenie az új törvényben foglalt feltételeket, mert más formában ugyan, de ebben az esetben is folytatni tudnák a tevékenységüket, és még az üzleti modelljük sem feltétlenül sérülne.

"Nagyon nagy esélyt" lát rá, hogy a CEU a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten. "A kormány részéről megvan az a szándék és nyitottság, hogy bármilyen megoldásról tárgyaljon. Én azt gondolom, hogy megoldást fogunk találni" - mondta a politikus.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára Frans Timmermans mellett Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztossal is tárgyalt kedden Brüsszelben.

A biztosok kollégiuma szerdai ülésén napirendre vesz "aktuális magyarországi témákat", köztük a CEU-t is érintő jogszabályt, hogy megvizsgálja, összhangban áll-e az uniós joggal.