Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ahhoz hasonló válságot, mint amibe épp most lép bele a viág, még nem látott az, aki ma él - vélekedett Chikán Attila közgazdász a 24.hu-nak adott interjújában. Szerinte a legenyhébb forgatókönyv az, hogy fél év alatt levonul a járvány, Magyarországon nyár elejére kifulladhat és szeptemberben újra kezdődhet az élet. A pesszimista forgatókönyv szerint viszont "nincs racionális felső határ", de bízik abban, hogy az emberiség, mint mostanáig mindig, ezután is megtalálja a választ a létét fenyegető problémákra.

A válság kezelésében szerinte "most a szociális gondoskodás az első". Magyarországon már eddig is százezrek éltek lehetetlen helyzetben, s milliók méltatlan viszonyok között. Erre jött a koronavírus az elbocsátásokkal. Egyre nő a szociális ellátásra szorulók száma. "Ha szabad sarkosan fogalmazni: életben kell maradjanak az emberek, hogy aztán segíthessék a gazdaság talpra állítását" - hangsúlyozta a közgazdász professzor.

Miért fukarkodik a segítséggel a magyar kormány?

A magyar kormány gazdasági mentőcsomagjával kapcsolatban elmondta, a kabinet gazdasági és politikai prioritásaiból következik, hogy az önerőre támaszkodó gazdasági növekedést tartják fontosnak a súlyos szociális feszültségek kezelésével szemben. Szerinte a kormány ehhez kialakított intézményi struktúrája most a válság hatékony kezelésének komoly akadálya, mivel a szakmai javaslatokkal sokszor nincs kihez fordulni.

A sokak által kritizált felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy abban a salátatörvényben egyetlen olyan elem szerepelt csak, aminek volt köze a vírusellenes védekezéshez: az önkormányzatok intézkedési jogának korlátozása, amit szinte azonnal vissza is vontak. Az összes többi tétel bizonyos politikai tényezők régi vágya, s a kormány kapott az alkalmon, hogy parlamenti vita nélkül nekiállhat az ingatlanadományok újraszabályozásának, a nemváltoztató műtéti beavatkozások ellehetetlenítésének. Az ilyen döntések erodálják a kormány iránti bizalmat - vélekedett.

Az autómultik lázasan keresik a megoldást

Chikán arra is rámutatott, hogy a vírus apropóján a világ vezető gazdasági erői, köztük az autómultik lázasan keresik a megoldást arra, hogy minél gyorsabban álljanak át valami egészen új rendre. Vagyis a professzor szerint ne reménykedjünk abban, hogy a vész múltával ugyanúgy gyártják tovább Kecskeméten a Mercedeseket és Győrben az Audikat, mint a járvány előtt. Átalakulnak a piacok, jön a digitális termelés: hatalmas változások lesznek egészen rövid idő alatt.

Segítségünkre lehet azonban, hogy a válság felhívta a figyelmet a globális ellátási láncok sérülékenységére, vagyis arra, hogy minél több a beszállító, annál veszélyeztetettebb a termelés. Ennek nyomán felértékelődhet a földrajzi közelség szerepe, ami Magyarországnak abban jöhet kapóra, hogy közelebb van Németországhoz, mint például Kína - magyarázta Chikán.

Olcsó munkaerő, több gyár

A forint gyengülésével kapcsolatban úgy vélte, a kormány gazdaságpolitikáját támogató Magyar Nemzeti Bank sokat tett a forint gyengítéséért. A gondolatmenet szerinte az volt, hogy ha euróban számolva egyre alacsonyabb a magyarországi munkabér, akkor idehozza a gyárát a multi, ami csökkenti a munkanélküliséget, növeli a GDP-t. Csakhogy az ilyen versenyképességi előny viszonylagos, rövidtávú, és válság idején durván visszaüt - mutatott rá.

Főleg a kicsik kerülhetnek bajba

Chikán úgy látja, a jelenlegi válság miatt különösen a magyar gazdaság gerincét adó kis- és középvállalkozók kerülhetnek kilátástalan helyzetbe. Többségüknek ugyanis nincs számottevő mozgósítható tartaléka, sokan eladósodtak a fejlesztés érdekében. Ha meg akarják tartani az embereiket, a termelést, akkor gyakran a személyes vagyonukból kell bepótolni. Tehát, ha az állam nem segít gyorsan, vége a cégnek, el kell bocsássák az embereiket, és a helyzet normalizálódása után nem lesz honnan elindulni. Természetes és kegyetlen szelekció megy végbe, a gyöngébbek méltóan vagy méltatlanul tönkre mennek, az erősebbek maradnak fönn - vélekedett.

Fontos kormányzati elv kell legyen ezekben a hetekben, hónapokban, hogy a támogatásokban egyszerre érvényesüljenek a szociális gondoskodás és a gazdaságfejlesztés szempontjai, a túlélési periódusban koncentrálva a szociális szempontok prioritására - emelte ki a közgazdász, aki azt is hozzátette, a majdani gazdaságélénkítésben majd azokat kell támogatni szociálisan is, akikben nagyobb gazdasági potenciál rejlik.

Nagy lehetőségek és óriási bukások

A válság lehetőséget is jelent a rátermetteknek. Bár nálunk a meggazdagodás legfőbb módszere az, hogy jó helyen kell állni a kormányzati támogatások osztogatásánál, de ezek elnyerése is lehet tisztességes - véli Chikán, aki szerint a tisztességes és sok pénzzel rendelkező vállalatok, üzletemberek előtt most hatalmas tér nyílik, miután egyebek mellett felvásárolhatnak bajba jutott, egyébként értékes cégeket jóval olcsóbban, mint békeidőben. Nagy telekom vállalatoknak pedig a járvány által kikényszerített digitális ugrás is jól jöhet, amit most félig kényszerből hajtunk végre.

Nagy lehetőségek nyílhatnak a rátermett kisvállalkozók előtt is, akik ezt időben kihasználva olyan szolgáltatást ajánlanak, amelyekre most nagy szükség van (pl. bevásárlás).

Ugyanakkor az egyenlőtlenség - ami eddig is súlyos probléma volt - a következő években tovább durvulhat: az eddig is reménytelen helyzetben lévő százezrek mellé sokan lecsúsznak az majd az alsó középosztályból. Ezek következményeként Chikán szerint megnő a társadalmi robbanás veszélye. Emellett azt is biztosra veszi, hogy további tér nyílik a populisták és a központosított, akár diktatórikus álmokat szövögető politikusok előtt is.