Hiába drágul hónapról hónapra a cigaretta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki statisztikáiból úgy látszik, már nem tud tovább zuhanni a "gyári cigi" fogyasztása. A hivatal által hétfőn közölt jövedéki statisztikák szerint júliusban 760 millió szál cigarettát bocsátottak forgalomba, az év első hét hónapjában pedig összesen már 4,6 milliárd szálnál tart a számláló. Mivel eddig stabilan minden hónapban 600-700 millió szál fogyott, ha ez az ütem kitart az év végéig, akkor 7 milliárd szál fölött zárhat majd a mutató.

Míg 2009-ben még 15,5 milliárd szál fogyott hazánkban, addig hat évvel később, 2015-ben mindössze 7,49 milliárd szál. Tavaly volt a mélypont, a NAV adati szerint éppen 7 milliárd szálat bocsátottak forgalomba. Ezt a 2018-as adat már meghaladhatja, így a nemzeti dohányboltok létrehozása óta ez lehet az első év, amikor nem zsugorodik a "gyári cigik" piaca. A finomra vágott dohányra mindez nem igaz, egyre többen tértek át a saját sodrású cigarettára.

Itt a drágulás és még nincs vége

Nem tudni, hogy meddig fog még drágulni a cigaretta, de a dohányárukért 7,5 százalékkal kellett többet fizetni júliusban, mint egy évvel ezelőtt. A KSH szerint júniusban dohányáru-szaküzletek forgalma 2,1 százalékkal bővült. A kormány pedig annak örülhet, hogy egyaránt növekedett a belföldi, az import és a dohánytermékek utáni áfa-bevétel. Mindebből az is következik, hogy még bőven lesz dolga Lázár Jánosnak, akit augusztus közepén neveztek ki a nemdohányzók védelméért felelős kormánybiztosnak.

Azt sem tudni, hogyan fogja érinteni a cigaretta árát, hogy a tavalyinál kevesebb és rosszabb minőségű dohánytermés várható 2018-ban. Az aszályos időjárás miatt országosan átlagosan 10-15 százalékos terméskieséssel számolnak a termelők - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége. A másik nagy gond a munkaerőhiány, a szövetség szerint mára "tarthatatlanná" vált a helyzet, nincs elég idénymunkás. A dohánytermelők Romániából és Ukrajnából kénytelenek munkaerőt toborozni a betakarításhoz.

A napokban tette közzé az év első 7 hónapjában lefoglalt dohánygyártmányok statisztikáit a NAV. Ebből kiderül: a legtöbb esetben (11 164 alkalommal) cigarettát foglalt le az adóhatóság - ez azt jelenti, hogy havonta közel 1600, naponta pedig átlagosan 53 alkalommal foglal le cigarettát a NAV. Összesen 27,4 millió szál cigarettára tette rá a kezét a hatóság, aminek az értéke a statisztika szerint 1,15 milliárd forint.

Fotó: Földi D. Attila / Napi.hu