Pénteken az ország nagy részén csökken a felhőzet, általában kevés fátyolfelhő lesz az égen, de délnyugaton néhol maradhatnak tartósabban felhős tájak is, ott még előfordulhat zápor, esetleg zivatar is. Este a délnyugati határvidéken és északkeleten alakulhat ki helyenként zivatar viharos (60-75, északkeleten egy-egy helyen akár 75-90 km/h körüli) széllökés kíséretében. Egy-egy zivatar környezetében akár jégeső (1-2 cm körüli átmérő) és délnyugaton intenzív csapadék (15-25 mm) is kialakulhat. A hőmérséklet hajnalban többnyire 13 és 18 fok között valószínű, de néhol ennél kissé hűvösebb lehet.

Szombaton változó mennyiségű és vastagságú fátyol- és gomolyfelhőzet mellett többórás napsütés várható. Délen elszórtan, északon elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A déli területeken lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat. A szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, néhol ennél kissé hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 32 fok között várható.

Budapesten közepesen felhős idővel és 30 fokos maximumhőmérséklettel számol az OMSZ. Ugyanakkor kisebb záporeső, zivatar, időnként erős szél bármikor előfordulhat a nap folyamán.

Vasárnap többórás napsütés várható, főként délen több gomolyfelhővel, néhol, nagyobb eséllyel az ország déli felén záporral, zivatarral. Az északkeleti, északi szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű - írta az OMSZ.

A kép forrása: Pixabay.