A Szegedi Tudományegyetem SZAKK Sebészeti Klinika, Urológiai Klinika, Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály, Idegsebészeti Klinika, Pszichiátriai Klinika, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és Arc-, Állcsont-és Szájsebészeti Klinika egészségügyi dolgozói február 26-án jelezték az egyetem vezetésének, hogy az egészségügyi dolgozók érdekeinek az egyetemi vezetők általi képviseletével elégedetlenek.

Elfogadhatatlannak tartották az ajánlott szerződéses feltételeket, többek között az ügyeleti időre lecsökkentett bért, a pótlékok elvételét és az egyeztetés ellehetetlenítését.

Kéréseikre érdemi választ azonban nem kaptak és a médiában megjelent egyes hírekkel ellentétben az egyetem nem is kötött semmilyen megállapodást az egészségügyi dolgozókkal. Ezért tegnap is többen úgy döntöttek, hogy nem kötik meg a szerződést.

Az orvosok többsége - a betegellátás érdekeit szem előtt tartva - a szerződését egy záradékot jelentő nyilatkozattal látta el, amiben rögzítették, hogy amennyiben 2021. május 31-ig a Klinikai Központ és az Egyetem vezetése nem teljesíti az elvárt feltételeket, akkora kollektíva él a munkaviszony felmondásának lehetőségével.

Levelük szerint az egyetem vezetése az egészségügyi dolgozók kéréseit azzal az indokkal hárította el, hogy a fenntartó minisztérium a klinikai központot a többi egyetemi centrumhoz képest elmaradó mértékben finanszírozza, és a különbséget az alkalmazottak bérezéséből gazdálkodják ki,  ezért a dolgozók az állami finanszírozás mielőbbi rendezését várják.

Az egyetem rektora korábban azzal fenyegette meg a dolgozókat, hogy aki most nem írja alá a szerződést, az soha többet nem mehet vissza az egyetemre dolgozni - írta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a 444.en vezetett blogjában.