Csak lassan áll helyre a belső kereslet (elemzők)

Nem várható jelentős javulás a kiskereskedelmi eladásokban a következő hónapokban az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
MTI-Eco, 2011. április 22. péntek, 12:58

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom februárban és az év első két hónapjában gyakorlatilag stagnált, az értékesítés volumenének 0,2 százalékos növekedése a januári 0,1 százalékos emelkedés után a naptárhatástól megtisztított adatok szerint statisztikailag alig kimutatható 0,1 százalékos eredményt hozott az év első két hónapjában.

A KSH pénteki adatai megerősítik, hogy az év első két hónapjában nyoma sincs a belső fogyasztás élénkülésének. Minthogy a lakossági fogyasztáson belül a kiskereskedelmi értékesítés a szolgáltatásokkal szemben túlsúlyban van és a GDP-ben mintegy 28 százalékos súllyal szerepel, előrevetíti, hogy a gazdaság első negyedévi teljesítménye továbbra is az export alakulásától függ, a belső kereslet kevéssé járul hozzá.

Árokszállási Zoltán, az Erste Befektetési Zrt. makroelemzője elmondta: a kiskereskedelmi forgalom nagyobb, éves alapon 0,7 százalékos bővülésére számított, a KSH adatai azt mutatják, hogy a belső kereslet várhatóan csak lassan áll helyre.

Várakozása szerint a következő hónapokban havi szinten néhány tized százalékkal bővülhetnek a kiskereskedelmi eladások, fordulatot az elemző szerint a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok átutalása, valamint az adócsökkentés hatásai hozhatnak.

Hozzátette ugyanakkor: látható, hogy a lakosság növeli megtakarításait, de egyelőre nem látszik egyértelműen, hogy az adócsökkentésből származó többletbevételeket milyen arányban költi el, és mennyit tesz félre.

Németh Dávid, az ING Bank makroelemzője szerint a következő hónapokban a gyógyszerek, gyógyászati termékek forgalma élénkülhet meg. Ő is úgy vélekedett, hogy az emberek inkább megtakarítják az esetleges többletjövedelmeket. A nyugdíjpénztári reálhozamok harmadik negyedévben esedékes átutalása fellendítheti a kiskereskedelmi forgalmat, de lehetséges, hogy ez is csak az év vége felé, karácsony előtt következik be.

A szakértő szerint havi szinten enyhén élénkülhet a kereslet, de éves összehasonlításban továbbra is inkább stagnálás valószínű.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2011.04.25 20:00

Persze, hogy nem nő, mert mindenki megtakarít, mivel (lényegében véve) megszüntetik ( na jó, brutálisan a'la Matolcsy visszavágják) a munkanélküli meg a többi segélyt, vagyis retteg a nép, hogy milyen tartaléka lesz akkor , ha utcára kerül,szóval nem most rohannak új házat,autót meg plazma tv.-t venni az emberek !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html