Jár majd a kisebb testvér után is támogatás - itt a bejelentés

A januártól bevezetendő gyermekek otthongondozási díja (gyod) mellett a kisebb testvér után járó családtámogatásokat is megkaphatják majd a szülők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden.
Szász Péter, 2018. november 13. kedd, 17:01
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Eddig az ápolási díjjal (amelyet a gyod-ot vált ki) csökkentették a kisebb testvér után járó családtámogatást, ezek között például a gyermekgondozási díjat, a csecsemőgondozási díjat, a gyermekgondozási segélyt, valamint a gyermeknevelési támogatást.

A kormány október 10-ei ülésén döntött a gyod bevezetéséről. Az új támogatási forma azokat segíti, akik önellátásra képtelen gyermekekről gondoskodnak.

Az államtitkár elmondta: a korábban ápolási díjra jogosuló szülők kapják majd a gyodot, január 1-jétől egységesen bruttó 100 ezer forintra lesz jogosult mindenki, aki otthonában gondoskodik az önellátásra képtelen gyermekéről.
Közölte, a gyod nem szűnik meg az önellátásra képtelen gyermek 18 éves korával, életkorától függetlenül jár a szülőnek. A gyod összegét pedig 2022-ig - további három lépésben - az akkori minimálbér összegére emelik.
Ismertetése szerint a gyod után csak nyugdíjjárulékot kell fizetni, így a gyod folyósításának időszakát a nyugdíjjogosultság megállapításánál számításba kell majd venni.

Emelik azoknak a támogatását is, akik nem gyermekeikről, hanem más hozzátartozójukról gondoskodnak; 2022-ig összesen 30 százalékkal, több lépésben.

17 ezren lehetnek gyod-ra jogosultak. Azokat, akik jelenleg is jogosultak az ápolási díjra, automatikusan átsorolják a gyodra.

HOZZÁSZÓLÁSOK