Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyeztetés résztvevői fontosnak tartják a gyermekvállalási kedv ösztönzését, a családok anyagi biztonságának megerősítését és a családi élet megbecsülésére irányuló igyekezetet.

A társadalom alapegysége a család, a keresztyén meggyőződés szerint az emberi élet teljességét családban lehet megélni - olvasható a közleményben.

A történelmi egyházak képviselői szerint fontos a cigánypasztoráció a magyar társadalomban. Megállapították, hogy az egyházi fenntartásban működő roma szakkollégiumok eredményesek, az azokból kikerülő diákok keresettek a munkaerőpiacon.

A találkozón Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszámolt a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezéséről, és meghívta a testvéregyházakat a szeptemberi rendezvényre. A világkongresszushoz kapcsolódva a református egyház konferenciát szervez az úrvacsora teológiai kérdéseiről, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök pedig elmondta, hogy 2020 az "úrvacsora éve" lesz az evangélikus egyházban.

Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke meghívta az egyházak jelen lévő képviselőit a zsinat május 17-i debreceni ülésére, amelyen nemcsak a Kárpát-medence, hanem a világ magyar reformátusságának vezetői is részt vesznek.