Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Néhány napja Pitvaroson történt, hogy egy házaló cég nyilvántartásba vetette magát az önkormányzatnál, majd ezzel a papírral járták a település utcáit. Az önkormányzathoz több helyről érkezett visszajelzés, hogy az ügynökök a házakba is be akartak menni, méghozzá úgy, hogy az önkormányzat dolgozóira hivatkoztak - írja keddi riportjában a Délmagyar, amely arról számol be, hogy házalók járták az időseket, hogy haszontalan és drága termékeket sózzanak rájuk.

A környék településein már többször volt baj ebből: Mártélyon a falu határában táblával jelzik, hogy tilos a házalás, Derekegyházon pedig a polgárőrség és a szomszédok próbálják kiszűrni a csalókat.

Pitvaroson a beszámolók szerint sajnos voltak, akiket sikerült is rábeszélniük a vásárlásra. Oda sem adták a terméket, csak szerződést kötöttek, elállási lehetőség nélkül. Amikor hónapok múlva megérkezett a termék, kiderült, hogy olyat a kifizetett ár töredékéért is lehetett volna venni.

Radó Tibor azt mondta, a jövőben ha megjelenik egy házaló Pitvaroson, megkérik, hogy üljön le a polgármesteri hivatalban, és bemutatják a helyi rendőröknek - írja a lap, amely szerint a polgármester sokat tesz a csalók ellen. Sok fórumon, újságban, az internet segítségével is tájékoztatják a lakosságot a házalás jelentette veszélyekre.

Gyanús telefonhívások miatt figyelmeztetést adott ki a szakhatóság és a mobilszolgáltatók.

A fotó illusztráció, forrása: Shutterstock.