Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csepreghy Nándor a lap hétfői számában megjelenő interjúban megerősítette, Magyarország 2015 végéig a teljes uniós keretösszeget felhasználja. Az átalakításról elmondta: az irányító hatóságok a minisztériumokhoz kerülnek, így egy helyen összpontosul majd a stratégiaalkotás és a fejlesztési pénzek kiosztása is. A Miniszterelnökségen belül létrehoznak egy központi koordináló szervet, amely ellenőrzi majd a következő hét évre felvázolt pályának az alakulását.

A vállalkozások az átalakulásból annyit érzékelnek majd, hogy a 2014-2020-as időszakban a gazdaságfejlesztésre felhasználható keret aránya 60 százalékra emelkedik. Csökken az adminisztrációs terhelés, nem lesz szükség pályázati tanácsadásra vagy pályázatírókra sem, így a teljes fejlesztés 2-10 százalékát megtakaríthatják.

A két nap múlva megszűnő ügynökség szakembereit nem küldik el, közülük 350 az egyes minisztériumokhoz kerül, 300 főt pedig a Miniszterelnökség foglalkoztatja tovább. A helyettes államtitkár arra számít, hogy szükség lesz a piacon hasonló tevékenységet végző szakemberekre is. Arra a felvetésre, hogy a magánszférában lényegesen magasabb a fizetés, mint amit az állami szféra nyújtani tud, azt válaszolta: "Határozott szándék, hogy a 2014-2020-as időszakban az új rendszer működjön, ha ennek egyetlen akadálya a bérezés, akkor ezt meg fogjuk oldani".

A helyettes államtitkár az informatikai rendszer megvásárlását firtató kérdésre elmondta: az államnak szüksége van a tulajdonos Welt 2000 Kft. tudására és az ott lévő kapacitásra ahhoz, hogy zökkenőmentesen lehessen lebonyolítani a 2014-2020-as fejlesztési időszak programjait. Ezért felkértek egy könyvvizsgáló céget, hogy világítsa át a társaságot, és becsülje meg a valós piaci értékét. Az állam ennek megfelelő vételi ajánlatot tesz. Úgy vélekedett, milliárdos nagyságrendű összegről lesz szó. Hozzátette: ha nem fogadják el, a rendszert akkor sem működtethetik tovább, mivel nem tartható fenn, hogy ilyen érzékeny információk külső beszállítón keresztül legyenek csak elérhetők. A tárgyalások azonban egyelőre kedvező irányt mutatnak.