A Napi Gazdaság hétfői számának cikke


Úgy tűnik, ezúttal nem nehezítik útfelújítások miatti tereléssel, kerülgetéssel a fővárosi autósok életét szeptemberben, amikor egyébként is megélénkül a közúti közlekedés. Az útfelújítások első üteme ugyanis befejeződött, a második pedig várhatóan csak később kezdődik - tájékoztatta lapunkat az önkormányzat.


A Fővárosi Önkormányzat által 2005-ben indított Podmaniczky útfelújítási program az idén is folytatódott, és a 2010-ben megvalósuló felújítások első ütemében a főváros 13 különböző kerületében 29 útszakasz rekonstrukcióját végezték el. A munkát a közbeszerzési eljáráson nyertes Colas Út Zrt. és a Magyar Aszfalt Kft. végezte. A Fővárosi Önkormányzat május és augusztus között másfél milliárd forintot meghaladó összeget költött útburkolati rekonstrukciókra. Ezek az útfelújítások még állami támogatással, az úgynevezett TEUT program alatt futottak, de mivel ez a pályázati lehetőség megszűnt, a későbbiekben a főváros csak saját költségvetéséből tud útfelújítást finanszírozni. A projekt kezdete óta 2009 végéig az önkormányzat kezelésében lévő ezer kilométernyi úthálózatból csaknem 460 kilométernyi elhasználódott útpályát cseréltek ki a szakemberek.


A 2010-re tervezett útfelújítások második ütemébe tartozó négy útszakasz kivitelezői pályáztatása jelenleg is tart. Az útfelújítások leghamarabb októberben kezdődhetnek meg, de csak akkor, ha a közbeszerzési eljárás eredményes lesz. A munkálatokhoz szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat saját költségvetéséből gazdálkodja ki. A pályáztatás miatt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezek a beruházások pontosan mekkora összeget igényelnek. Az önkormányzatnál az is elmondták, hogy az őszi önkormányzati választások után felálló új fővárosi közgyűlés döntései befolyásolhatják az útfelújítási terveket. A polgármesteri hivatalban kérdésünkre megjegyezték, hogy az elmúlt hónapok rendkívüli esőzései miatt nem kellett rendkívüli, előre nem tervezett útfelújítást végezni.