Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Huszár András, a cég ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta, az Archabit és a Hello Wood közös koncepcióját a XII. kerületi önkormányzat örömmel fogadta. A lombkoronasétány - Pokorni Zoltán polgármester javaslatai alapján is - végül nem az Anna-réten valósulhat meg, megterhelve a gerincet, hanem a Libegő és az egykori Sporthotel közötti nyomvonalon.

A kezdeti tervekkel ellentétben nem egy hosszú, 1 kilométeres, hanem több darabból állna, és a terepszintről, élményszerűen tematizálva indulna ki, ami nemcsak költséghatékonyabb, de egyben sokkal természetbarátabb megoldás.

Huszár András emlékeztetett arra, az ország három legősibb fáit is magába foglaló terület a Normafán található. A helyenként akár kétszáz éves bükkfák, köszönhetően a lombkoronasétánynak, minden eddiginél jobban megismerhetőek lesznek.

Jelenleg az előkészítés fázisában van a projekt, amely során civilszervezetekkel egyeztetnek arról, miként lehet a lehető legjobban megóvni a természetet, a legkisebb mértékben megzavarni az ökoszisztémát. Ennek eredményeit beépítve történhet meg hamarosan a tervek finomhangolása - mondta Huszár András.