Miután a világpiacon a mezőgazdasági tömegcikkek ára lefelé indult, és e tendencia tartósnak látszik, előreláthatóan csökkenni fog a legtöbb élelmiszer ára az év első felében - Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág-igazgatója. A szakember szerint a kukorica és a búza árában az elmúlt időszakban tapasztalt trendszerű visszaesés rövidesen a többi területen is kifejti hatását. Meglátása szerint ez a folyamat a hazai élelmiszerpiacon viszonylag gyorsan végbe fog menni, mivel jellemző, hogy a kereskedelmi láncok hamar reagálnak a nemzetközi változásokra. Remélhetőleg az árcsökkenés hamarosan a takarmányárakban is meg fog jelenni, ez pedig javíthatja az állattartók helyzetét - áll a Magyar Nemzetben.

Tavaly egyes piaci szereplők 25-30 százalékos élelmiszerár-emelkedést vetítettek előre, amiből valamivel több mint hét százalék valósult meg. A szakember szerint az élelmiszeriparban érintett szereplők kényszerpályán mozognak, gyakorlatilag egyik sem tudja költségeinek növekedésével arányos mértékben emelni árait. Emiatt mára az a meglepő helyzet állt elő, hogy immár a kereskedelmi láncok is kénytelenek tetemes nyereségük egy részéről lemondani.

Tavaly az év közepén az agrártermékek világpiaci ára - akárcsak 2008-ban és 2010-ben - elkezdett dinamikusan emelkedni. E drágulás viszont úgy gyűrűzött végig a termékláncon, hogy minden egyes szereplőnél - elsődleges feldolgozó, élelmiszergyártó, -kereskedő - egyre kisebb mértékben jelent meg. A termelői árak emelkedése többek között ezért sem jutott el a legtöbb esetben egészen a bolti polcokig - mondta Fórián Zoltán.