Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a születések száma 2,4 százalékkal, a halálozások száma pedig 3,8 százalékkal csökkent - ennek köszönhetően 6,3 százalékponttal mérséklődött a természetes fogyás, ez 23 800 főt jelent - olvasható a portálon.

Az idei első félévben 43 069 gyermek jött világra, ami 1040-nel maradt el a 2017-es számtól. Érdekesség: januárban és júniusban valamivel több, februárban, illetve májusban kevesebb élve születés történt, mint egy évvel korábban; a legnagyobb arányú, 7,3 százalékos csökkenés pedig májusban volt kimutatható.

2018 első félévében 66 869 volt a halálozások száma, ami 2637-tel kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A márciusi jelentős, 15 százalékot meghaladó emelkedés kivételével az év többi hónapjában csökkent a halálozások száma. A legnagyobb arányú, huszonkét százalékos csökkenést januárban regisztrálták. (A kivándorlás esetleges hatásairól itt olvashat.)