Csökkent és nőtt is a munkanélküliség

Éves összevetésben mérséklődött, az egy hónappal korábbi időszakhoz viszonyítva azonban nőtt a munkanélküliségi ráta az év első negyedében
NAPI, 2011. április 28. csütörtök, 09:00
Fotó: Napi.hu

2011 első negyedévében a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 733 ezer fő volt, 0,4 százalékkal több az előző év azonos időszakinál, viszont közel 0,3 százalékkal - tízezer fővel - kevesebb a december-februárinál.  KSH adataiból kitűnik, hogy a munkanélküliség alakulásában is megfigyelhető ez a kettősség: az állástalanok száma az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal, 490 ezer főre csökkent (december-februárhoz képest viszont háromezer fős a növekedés), a munkanélküliségi ráta 11,6 százalék volt az egy évvel korábbi 11,8 százalék és a december-februári 11,5 százalék után.

A vizsgált időszakban a 15-64 évesek körében a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak, illetve munkanélküliek) közel ugyanannyian - 4 millió 191 ezren - voltak, mint egy évvel korábban.


A 61,9 százalékos aktivitási mutató megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, s mind a férfiakat, mind pedig a nőket az előző év azonos időszakában mérttel lényegében azonos aktivitási arány (67,8, illetve 56,1 százalék) jellemezte.

Forrás: KSH, Napi Gazdaság Online


A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 702 ezer fő volt, 14 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 72 ezer fővel kevesebb - elsősorban a szezonális tényezők miatt - a három hónappal ezelőttinél (2010. IV. negyedévinél). A korcsoport 54,6 százalékos foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszaki értékkel szinte megegyezett. A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak 1 millió 987 ezer fős létszáma 59,6 százalékos, a nők 1 millió 715 ezer fős létszáma pedig 49,9 százalékos foglalkoztatási rátát eredményezett.


A 15-74 éves munkanélküliek száma 490 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 11,6 százalékos volt.

Forrás: KSH, Napi Gazdaság Online


A férfiakat 12,0, a nőket 11,1 százalékos munkanélküliség jellemezte. Az előző év azonos időszakához képest a munkanélküliek száma, illetve a munkanélküliségi ráta csak minimálisan (a mintavételi hibahatáron belül) csökkent. Az előző (2010. IV.) negyedévhez képest azonban - a korábbi évek tendenciáihoz hasonlóan elsősorban szezonális okokból - mind a munkanélküliek száma, mind pedig a munkanélküliségi ráta jelentősen növekedett (az előbbi közel 28 ezer fővel, az utóbbi pedig 0,8 százalékponttal).


A munkanélküliek 16,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, és 26,8 százalékos munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb a 2010. január-márciusinál. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,8 százalék volt, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.


A munkanélküliek 50,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18 hónap, 1,8 hónappal hosszabb az előző év azonos időszakinál.

HOZZÁSZÓLÁSOK