Csöndben teljesítette a menekültkvótát az ország - megszólalt a fideszes politikus

Titokban fogadott be Magyarország 1300 menekültet a külügyi helyettes államtitkár szerint - olvasható a HírTV honlapján.
Szabó Zsuzsanna, 2018. január 11. csütörtök, 16:12

A HírTV szerint Altusz Kristóf a Times of Malta című lapnak adott interjújában azt mondta, az ő biztonságuk érdekében nem hozták nyilvánosságra a döntést. A diplomata Orbán Viktornak a muzulmán menekültekre vonatkozó kifejezését is megvédte.

A miniszterelnök a Bildnek megszállóknak nevezte a menekülteket. Altusz szerint emiatt nem lehet rasszistának tekinteni, mert magyarul ezek a fogalmak teljesen normálisak. Szerinte csak azért használta a kormányfő ezt a kifejezést, hogy jelezze, Magyarország nem követheti Franciaország vagy Németország példáját.

A muszlim közösségeket megszállóknak nevezni egy politikai szóhasználat, amit használunk Magyarországon, ami egy kicsit keménynek tűnik a nyugati fülnek, de itt, Magyarországon ez nem üt olyan nagyot - mondta Altusz a HírTV szerint.

Kvótaügy
Az uniós állam és kormányfőket tömörítő Európai Tanács korábbi döntése értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból. Ez az a bizonyos kötelező kvóta ügy, ami miatt Magyarország ügye az Európai Bíróságra került és amelyet el is bukott.

Fotó: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

vendre, 2018.01.14 21:21

:DDD Mindezt úgy, hogy EGYETLEN MENEKÜLT BEFOGADÁSA SEM VOLT ELŐÍRVA?!

(Merthogy az EU nem befogadást írt elő, hanem elbírálást, ami tehát bárhogy végződhet, elutasítással is.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.01.12 18:52

@Darabont1453: Jó észrevétel. A felcsuti Napóleon megvédené Európát a migráns hordáktól, csak lelépett a hadserege...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.01.12 16:43

Mi változott ?
Mondjuk annyi, hogy megszűnt a Határőrség. Elvileg betagozódott s Rendőrségbe, de a valóságban a nagy összeolvadáskor nagyon sok határőr leszerelt, ment amerre látott és szakember meg létszám nem nagyon van azóta sem. Mi sem nagy bizonyíték erre, hogy jelen pillanatban a Honvédség kell ahhoz, hogy a kerítést megvédjék illetve a Készenléti Rendőrség és így is alig van ember amennyi elég a kerítés őrzésére, és ez csak egy 178 km-es határszakasz.
A román és a horvát határra már nem is nagyon jut igazán ember. Nem véletlen, hogy egyre többen a román határ felől jönnek.
A Honvédségnél több ezer ember hiányzik és a Rendőrségnél is nagyon sok. Nem kell senkinek ez az egész, senki nem vállalja azt szívesen, hogy mint egy nomád a semmi kellős közepén, rossz körülmények között heteket folyamatosan távol legyen a családjától, az Isten háta mögött töltse az éveit. V olt ott már öngyilkosság is, csak erről a média szépen hallgat, mert az nem hangozna túl jól.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.01.12 16:11

@pastorius:
szerint emeg az nem normalis, hogy nem lonek a hataron, es boldog boldogtalan atmegy rajta, majd azt kovetoen meg egy tucat orszagon, mintha a halvany kek vonal ott sem lenne. nem tudom ez miota "divat", de meg a delszlav haboru alatt is elobb lelottek, mintsem meg tudtad volna mondani, hogy ki vagy es mit akarsz. ez 20 eve volt. mi valtozott azota, es miert valtozott ilyen iranyban?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.01.12 10:03

Kit érdekel, hogy ez az idióta mit nyilatkozik. 20.000 migránst hozott be a narancsos vajda ás a kleptomán bandája.
Az akció fedőneve " letelepedési kötvény projekt ".
Ezek után ez a párszáz már mit számít.

A fideszes bégető birkáknak meg amúgy sem számít semmi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html