Csúnya időjárási fordulat közeleg a hosszú hétvégére

Bár az előrejelzésben még sok a bizonytalanság, nagyon úgy tűnik, hogy esős időre számíthatunk a hosszú hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.
Szász Péter, 2018. március 11. vasárnap, 09:30

Vasárnap az ország keleti felén többnyire erősen felhős lesz az ég, a Dunántúl nagy részén ugyanakkor délelőtt még általában napos idő várható, majd a déli óráktól ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor. A délnyugati szél a keleti országrész kivételével többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a Dél-Dunántúlon egy-két fokkal melegebb is lehet, északkeleten viszont néhány fokkal hűvösebb valószínű. Késő estére 6 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőre virradó éjszaka kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult idő várható több helyen esővel, záporral, majd hajnalra a Dunántúl nagy részén kiderül az ég. A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, nyugaton erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Hétfőn napközben nyugat, délnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Reggel, délelőtt még keleten eshet, majd némi szünet után délután záporokra számíthatunk. Egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt. A délnyugati szelet nagy területen erős lökések kísérik, a Dunántúlon néhol viharos is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között valószínű.

Kedden erősebben és gyengébben felhős időszakok egyaránt lesznek, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan alakulhat ki záporeső. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Szerdán jellemzően közepesen felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Helyenként eső, záporeső előfordulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Csütörtökön eleinte változóan felhős idő várható, majd estétől nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Napközben csapadék az ország döntő részén nem valószínű. A déli, délnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Pénteken erősen felhős idő, elszórtan eső, zápor várható, de a csapadék területi kiterjedése nagyobb bizonytalansággal terhelt a szokásosnál. A déli szél élénk, helyenként erős lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +66, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Szombaton erősen felhős időre van esély, több helyen esővel, záporral. Az északkeletire forduló szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

A kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zoltancsirke69@gmail.com, 2018.03.11 19:51

"A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +66, a legmagasabb nappali ..." -
nem semmi (+66)!! :))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html