A portál cikke szerint korán hirdetett eredményt a mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál, amikor az RTL Klub híradójában alig másfél hete azt mondta: október végére átadnak 81 új és felújított mentőállomást. Bár a munkálatok felgyorsultak az átadás még teljes.

Mentőfejlesztésre 11 milliárd forintot kapott 2009-ben Magyarország európai uniós forrásokból. Ám ha novemberig nem sikerül befejezni a beruházásokat, a programot már csak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetéséből lehet finanszírozni.

A lap szerint a program körüli zavarokat már jelezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2014 márciusában, választási kampánykörútján kész tényként jelentette be, hogy 22 mentőállomást megépítettek és további 60-at felújítottak. De addigra valójában csupán egyetlen új mentőállomás készült el. A pályázatban előírt októberi határidőre pedig hatvan felújítandó mentőállomás közül körülbelül húsz nem készült el.

A kormány eddig körülbelül 15 milliárd forint uniós támogatást költött el azzal a céllal, hogy a mentők tízből legalább kilencszer odaérjenek negyedórán belül a segítségre szorulóhoz. Ezen belül négymilliárdból a mentésirányítást modernizálták. Ugyanis az uniós támogatás feltételei között szerepelt a 15 percen belüli érkezési idő legalább 86,5 százalékra javítása. Ezt szolgálta volna a többi között 740 mentőautó fölszerelése tabletekkel. A táblagépeken keresztül történhetne a riasztás, azokon tervezték megjeleníteni a beteg összes adatát, s azt is, hogy honnan hová kell vinni, melyik a leggyorsabb útvonal, hol van szabad ágy. Ám a rendszer nem működik a Nol információi szerint.