Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nincs katasztrófa a cukorrépa termesztésben, bár egyes értelmezések szerint az idei év mind a hozam, mind pedig a beltartalom tekintetében is jóval alacsonyabb az elvárhatónál. Hamarosan azonban tisztulhat a kép, hiszen a répa betakarítása után lehet majd látni reálisan mindkét mutatót.

A hozamok körülbelül háromnegyedes betakarítottság mellett még nem voltak annyira rózsásak, de egyes várakozások szerint akár javulhatnak. Az ugyanakkor már most is eléggé valószínűnek látszik, hogy a cukorrépa hektáronkénti termésátlaga idén nem éri el a rekordhoz közeli 70 tonnát, de jobb lehet a korábban becsült 50 tonna körül értéknél.

Az Európai Bizottság (EB) előrejelzése szerint a közösség átlagában a cukorrépa hektáronkénti hozama 71,3 tonna lehet 2019-ben, ami 3 százalékkal múlná felül az előző évit, ugyanakkor 5 százalékkal maradna el az előző öt év átlagától. Az ötéves helyi átlaghozamnál az idén rosszabb, 81,2 tonnás eredmény várható Franciaországban, 88,5 tonnás Spanyolországban, 71,1 tonnás Németországban, Magyarországon pedig 65,9 tonna. Az EB Csehországban 61,4 tonnás, Lengyelországban 55,2 tonnás, Litvániában pedig 51,6 tonnás hektáronkénti cukorrépa átlagtermést prognosztizált, ezek is alacsonyabbak az ötéves átlagnál. Ugyanakkor jobb hozamokra lehet számítani Hollandiában 84, Horvátországban 67,4 és Romániában 44,1 tonnával a bizottsági várakozások alapján.

A fehércukor világpiaci átlagára 2019 szeptemberében tonnánként 291 euró volt, csaknem 4 százalékkal emelkedett az augusztusihoz képest. A londoni árutőzsdén (LIFFE) a fehércukor fronthavi jegyzése október 21. és november 4. között 337 dollárról 344 dollárra emelkedett tonnánként. A New York-i árutőzsdén (ICE) a nyerscukor fronthavi jegyzése a tonnánkénti 271 dollárról 276 dollárra nőtt ugyanekkor. Az EB adatai szerint ugyanakkor az unióban a fehércukor tonnánkénti átlagára 2019 augusztusában 320 euró volt, megegyezett az előző havival.

A fehércukor exportára ugyanakkor augusztusban átlagosan 340 euró volt tonnánként, 4 százalékkal csökkent az egy hónappal korábbihoz képest - hívják fel a figyelmet a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet kutatói. Mint kifejtik, az unió cukorkivitele 1,6 millió tonna volt a 2018/2019. gazdasági évben, ami ugyan a kvótakivezetés előtti azonos időszak mennyiségénél 21 százalékkal több, de az előző szezonban exportált mennyiségnek csak a fele. Ez azt mutatja, hogy a kvóták kivezetése utáni túltermelés valamelyest mérséklődik a közösségben. A cukor 20 százalékát Izraelbe,16 százalékát Egyiptomba szállította az unió. A közösség cukorimportja - október 22-ig számolt adatok szerint - a 2018/2019. gazdasági évben 1,9 millió tonna volt, 4 százalékkal haladta meg a 2017/2018. évi szezonban beszállított mennyiséget.