A Modern Városok Program keretein belül, teljes egészében közpénzből finanszírozzák a Debreceni Nemzetközi Iskola létrehozását, ami egy tandíjköteles, elit magániskola lesz - írta a 24.hu. A portál szerint a beruházás 3,3 milliárd forintba kerül, és az iskolában egy gyermek oktatása az óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintba kerül majd.

Az intézmény 100 ezer forintos jelentkezési díjat számol fel, és sikertelen jelentkezés esetén az összeget nem téríti vissza. Az iskola honlapján felsorolt díjak nem fedezik a tanulók étkezéseit sem, ezek naponta további 1500 forintba kerülnek majd egy diáknak, ami évente még pár százezer forint többletköltséget jelent, de az iskolabusz sem lesz ingyenes.

A debreceni nemzetközi iskola alapkövét augusztus végén tették le. Itt Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: 2015 májusában Orbán Viktor miniszterelnökkel írták alá a Modern városok programot, ennek egyik kiemelt eleme a nemzetközi iskola alapítása, amely az elmúlt időszak egyik legfontosabb városstratégiai döntése volt. A polgármester szerint e nélkül nem tudtak volna több mint hatezer új munkahelyet a városba hozni. A 3,8 milliárd forintos beruházást teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozza a kormány.

Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője pedig arról beszélt: a debreceni nemzetközi iskola az egyetlen lesz az országban, amely az óvodától az érettségiig egy intézményben oktatja a gyermekeket. A Nagyerdő szélén, egy öthektáros területen felépülő iskolában mintegy 500 diák tanul majd nemzetközi oktatási program keretében. Az iskola 2019 nyarára készül el. A Népszava korábbi cikke szerint egyáltalán nem titkolt cél, hogy az ide települő külföldi nagyvállalatok dolgozóinak gyerekeit várja elsősorban az intézmény.

Az iskolát a Debreceni Nemzetközi Oktatási Központ üzemelteti majd. A központ 97 százalékban a Debreceni Önkormányzat, 3 százalékban pedig a magyar állam tulajdonában van, illetve a Debreceni Egyetem is tulajdonrészt szerzett benne.

A kép forrása: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt