Heves zivatar veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. A fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben - írta az Országos Meteorológiai Szolgálatra hivatkozva az MTI.

Emellett felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú, míg Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére az elsőfokú figyelmeztetést.

Szombathoz hasonlóan délelőtt, kora délután még jellemzően heves események nélküli zivatarok alakulhatnak ki a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén, majd késő délutántól, estétől nyugat, délnyugat felől intenzívebb zivatarok képződhetnek, amelyek éjfélig nagyjából a Duna vonaláig juthatnak el. Heves zivatarok kialakulására leginkább a Dunántúl nyugati felén lehet számítani, ahol viharos széllökések, felhőszakadás és jégeső is lehet.

Délkeleten a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 fokot.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 21-26, másutt 27-34 fok között alakul. Késő estére 17-25 fok közé hűl a levegő.

OKF: a viharos szél okozott károkat

Országszerte a viharos szél okozott károkat szombaton, jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat - mondta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1-en. Több mint kétszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat. A legtöbb bejelentést a fővárosból és Pest megyéből kapták. Személyi sérülésről az OKF-hez nem érkezett bejelentés.